Piacra menni tehénkergető ruhában, alatta egy plusz szoknyával, felemás zokniban és felcsüngüzve, mert miért ne. Jah, ez vagyok én. A pózt nem tudom megmagyarázni, de az enyhén mániás tekintet amiatt van, mert a RK ma hazajön, és én a) nem tudom, mi a nyimnyámot adjak neki vacsorára, b) el kell mosogatni mindazt, amit itt-nem-léte alatt szolidan besuhintottam a mosogatóba. Esetleg ott hagytam a konyhapulton.
Ki vagyok én, hogy lábbal tapossam a saját tradícióimat, he? (Informatíve: ez itt a tavalyi, ez meg a tavalyelőtti, ez meg a három évvel ezelőtti felvonás.)
Úgyhogy itt van ez.
Meg ez.
Meg ez.
Idén is jól kinézünk, hehh.
Röhögni fogtok, én legalábbis röhögnék a helyetekben: ma van a fizetés nélküli szabadságom első napja, és én hova megyek reggel hétkor, na hova? Úúúgy van, Esztergomba.
Ezt a találkozót az óvodavezetőkkel szerdára terveztük, de aztán bejöttek a képbe a szokásos kavarások.
És lőn tizedik blogév utolsó napja (idén csak egy napot vesztettem el a sorszámozásból, hurrá), holnap pedig leszen tizenegyedik blogév első napja, és ez most tényleg csak annyit jelent nagyjából, hogy újrakezdem a számlálást, ne várjatok tőlem semmi extra évértékelőt vagy évköszöntőt, mert ugyan a tizedik sem volt piskóta, a tizenegyedikben meg pláne olyan rettenetes merényletek jönnek, amilyenre eddig nem volt példa, de most még nem tartunk ott, és nekem most erre nincsen enerzsiám, tényleg nincs. Ezen a ponton még minden a “mi lesz, ha” állapotában van, és én ettől ugyan piszkosul fosok, de ezt is ki kell próbálni egyszer. Kialakul majd minden valahogyan, mondogatom magamnak, és ez igazán megdöbbentő egy hozzám hasonlatosan controlfreak illetőtől, de ezúttal tényleg nincs terv, nincs program, csak lengek a világban.
A világban lengés egyik jeleként kezeljétek, hogy még pizsiben vagyok, fésületlenül, sminkeletlenül, meg egyáltalán. Ebből nem csinálunk rendszert, abból a részéből különösen nem, hogy ezzel a tökéletlen Fapipával próbálom fotózni magam, de most ez elég pásszentos megoldásnak tűnik lelki és egyéb állapottyaimhoz.
Mackó egyébként azért ül rajtam, mert a RK éppen valami kimondhatatlan nevű horvát szigeten teríti a tudományt. Az Ulyssesben van egy jelenet, amikor valamelyik epizódszereplő azon morfondírozik Stephen Dedalusszal, vajon miért írta bele Shakespeare a végrendeletébe, hogy feleségére hagyja a másodlegjobb ágyát – hát én speciel Mackó másodlegjobb ágya vagyok, rögtön a RK után.
Nem árt, ha az ember tisztában van a zuniverzumban elfoglalt helyével.
Tudjátok ti, mi az, hogy “cafetéria kerettúllépés”? Az kérem annak a rövid neve, hogy “Te el akartál menni fizetés nélküli szabadságra két és fél hónapra, mi elküldünk téged ötre, de mivel már jóelőre megszórtuk a SzÉP-kártyádat játékpénzzel, az augusztusi fizetésedből levonjuk mindazt valódi pénzben, amit az őszi félévre játékpénzben kapnál. Ja, és erről aláírt, postai levélben feladott beleegyezést kérünk.”
Me not happy.
Van, aki viszont happy, sőt happyhappy, the happiest.
Úgy éljek, szeptember folyamán direkt el fogok verni valahogyan százötvenezer játékpénzt, ha már ugyanennyit levonnak tőlem valódiban.
Csak macskapapiért másztam el, de úgy érzem magam, mint aki ruhástul zuhanyozott. Nem az eső pofozott fel, csak a pára.
Az időjárás+én kombináció eredményeként ma estére ki lesz mosva az összes paplan, gépben mosható párna és minden ágynemű. Mivel egyébre nem vagyok képes harmincizé fokban, azért.
Úgy éljek, én is szeretném abbahagyni már a nyafogást, de ez elviselhetetlen, na.
“Kiben mennyi szöglet, abban annyi döglet”, mondá Balassi. Ő nem a melegre gondolt, hanem egy kockás avagy vörfölyés zászlóra.
Én a fokokra gondolok, ma is lesz vagy hétszáz.
Itt még egészen frissz és capkodósz voltam, lefelé a piacra, de most már csak ülök a teraszon, és auauau, nagyon meleg van.
Már megint és még mindig olyan idő van, hogy odabent bujkálva próbálok túlélni egy lepkefing súlyú ümögben.
Roppant elszántnak látszom, hm. Ez végül is annyira nem meglepő, holnap a könyvtárban egy olyan dzsembori lesz, ahová beviszed fölösnek deklarált ruháidat, adsz az állatmenhelynek egy mátyáskirályt, aztán cserebere.
Hozni nem is akarok igazából, csak vinni. Ahányszor csajbulit tartok, az mindig nekem-már-nem-kell-vigyétek-el-lécci-lécci program is, mérsékelt sikerrel, de idén erre sem lesz érkezésem, fölös cuccom meg annyi van, mint a ragya. Már kiborítottam egy ládát és két fiókot. Au.
Ma reggel már abban is megegyeztünk a RK-val, hogy mindketten hibásak vagyunk, amiben nincs egy házasságban semmi újdonság, de ezúttal a Gulácsy-kiállítás volt az oka, mert annyi időnk lett volna elmenni rá, hogy csak hű meg ha, ehhez képest meg itt toporgunk három nappal zárás előtt, és én olyan irgalmatlan módon nyűgös vagyok ettől az időjárástól, hogy azt ti elképzelni se tudjátok. A pali tett be csokit meg müzliszeletet a hátizsákjába, ez elég jó támpont arra, hogy kábé milyen szintű nyafogásokra számít.
Reménytelen vagyok, na. És ilyenkor őtözködni se vagyon bennem semmiféle modzsó, kábé úgy nézek ki, mint ahogy érzem magam, a pórusaim ott haldokolnak a degett alatt, amit rákentem napégés ellen, és egyáltalán, áááááá.
Rosszabb is lehetne, rosszabb is lehetne.
A látszat ellenére most én éppen egy komoly tanár néni vagyok, éppen egészen igazi munkanapom van, sőt, tulajdonképpen igazi munkahetem is, ppt-kkel meg egyéb nyomorúságokkal kipitykézve, mert másnak sokkal inkább előpreparálom az oktatnivalókat, mint magamnak tenném. A tanári lelkiismeret még akkor is rugdalja a vesémet, amikor akár el is lazsálhatnám az egészet, jippijájé.
Azt mondani, hogy mérsékelten kedvelem ezt a dögmeleget, úgynevezett understatement lenne, mert én kicsi szívem minden hidegével gyűlölöm, különösen, amikor ki is kell mozogni a házból. A feladat ezúttal pláne nehezített, mert könyvtárba megyek, ami nincs messze, de én tíz perc alatt is le tudok égni, ha úgy adódik, ezért már megint be vagyok kenve ötvenes faktorszámú anyámkínjával. A könyvtárban legutóbb légkondi is volt, ami tovább bonyolítja az eddig sem egyszerű feladatot, miszerint mi az ángyom csepszét vegyek fel ilyen komplex időjárási körülményekhez, hogy ne égjek össze, ne izzadjak pocsolyává, plusz még nyilván ne taknyoljak be augusztus végére.
Hátizé.
Tudnék nyígni más dolgokról is, de azok úgyszintén luxusproblémák. Egy luxusnő vagyok, na.
Jó eséllyel feltűnnek még itt a közeljövőben olyan holmik, amiket “eddig még ezt nem is láttam” címkével tudnának ellátni, akik excel-tábla szinten ismerik a komplett ruha-, cipő-, táska- és kiegészítő-táramat – nyugtassatok meg, hogy nincs köztetek ilyen -, de azok mind régi, esetenként akár több éves beszerzések is lehetnek, amiket egyszerűen elfelejtettem beblogolni.*
Új holmit viszont egy ideig biztosan nem veszek, úgyhogy ezt még mindenképpen bemutatom. Az eperjesi plázában(!) vettem ezt a szatyrot egy Medicine nevű lengyel cég boltjában (ők se fizetnek a reklámért, nyilván), mert nem tudtam ellenállni neki.
Nem állítanám, hogy ilyen holmikkal van tele a ruhatáram, sőt, azt sem, hogy általában vonzónak találnám az efféle cuccokat, azt meg pláne nem, hogy bármikor elkap egy impulzusvásárlás(!) egy plázában(!), és veszek egy szatyrot(!), de ezt akkor sem tudtam otthagyni. Még belső zsebe is van!
Mi sem jellemzőbb, hogy az volt róla az első gondolatom, “úúúú, majd ebben fogom bevinni a zéhákat meg a dolgozatokat, úúúú”. Aztán persze eszembe jutott, hogy arra még jócskán várni kell, mert az egész őszi félévet fizetés nélküli szabadságon töltöm.
Ez az ősz hülyébb lesz bármelyik eddiginél, és én épp eléggé szorongok tőle, ráadásul most vettem hozzá egy olyan szatyrot is, ami kábé úgy fest, mint egy női szimfonikusmetál-zenekar lemezborítója. Ááááá, lőjön le valaki.
* Ez nálam sajnos bármikor megeshetett. A szopornyica ideje alatt különösen.
Még csak kilenc óra, de belőlem már csavarni lehet a vizet, pedig ma se maratonfutással kezdtem a reggelt.
A maga módján vicces, hogy az augusztus végi hőség nyűgösebbé tesz, mint a július eleji, de ez valószínűleg ugyanazon meghaladott koncepció és az ahhoz kapcsolódó elvárások miatt van, amely szerint szeptemberben deresednie kell a reggelnek, decemberben hullnia a hónak, márciusban elolvadnia, áprilisban meg esnie az esőnek.
Mostanában sokat gondolkodom elvárásokról, generációkról meg változásokról, és nálam előbb-utóbb ki is jön valami tartalom az ilyen gondolkodásokból, csak ki kell várni.
Mostanra már szinteszinte elegem is van az otthoncsücsüből, bár ezt kétségkívül nehéz elképzelni.
Meglesz még ennek a böjtje, hajaj, de mennyire meglesz.
A holnapi többek között az új kenyér napja is lesz, ez pedig épp megfelel egy visszatekintéshez az idei év kenyereire. (Legalábbis azokra, amiket lefotóztam.)
Most már kéthetente háromszor sütök, de épp ezért nem variálom túl, és nem is tartom megörökítésre érdemesnek, változatosság helyett a megbízhatóság a cél. Ötmagos krumplis vekni ötven deka lisztből kovásszal és öregtésztával és élesztővel, kész állapotában egy kiló húsz deka – mondanám, hogy csak háziasszonyi kiteljesedés miatt csinálom, de a kenyérárak úgy elszálltak, hogy még a pepeccsel meg az energiaköltséggel együtt is megéri…
Ez itt a szombati “nembánok semmiccse” arcom a hozzá illő papagájtarka paplanruhával, mezítláb, minekutána még a piacolást is ellazsáltam. Ha a RK-t elverte volna az eső, amíg kettőnk helyett is alakított a paradicsomok és kecskekefirek között, más lenne a leányzó fekvése (mármint akkor mégiscsak bánnám, hogy kitettem őtet egyedül az időjárás viszontagságainak), de épp két perccel azelőtt ért haza, hogy zuhogni kezdett.
A nap folytatásában is válogatott kellemetességekre számítok, például sütök vacsorára paradicsomos tepsis csirkecombokat, nyamnyam. Most viszont elugrálok a tegnap este sütött kenyér irányába, még egyszer nyamnyam.
Mivel holnap szombat van, vasárnap nincsen bót, és a lakás mindösszes kétlábúja kezd afféle tipikus “holafejem”-tüneteket produkálni, írtunk egy bevásárlólistát, és beleciheltük magunkat Emesébe. (Úgy éljek, amikor elkezdtem írni ezt a mondatot, csak úgy süvített belőle a kristálytiszta logika. Most, hogy visszaolvastam, már én se értem az ok-okozatokat. Na mindegy.)
A listát természetesen úgy elfelejtettük, mint a sicc, pedig ott volt a táska zsebében, úgyhogy nem vettünk zsírt, ami pedig a kenyérbe kell. (Ez is egészen logikus mondatnak látszott, mikor írni kezdtem.)
Kenyér attól persze még lesz. Csakazértis.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 