Most is erős lesz a kísértés, hogy Kisoroszinál leszálljak, aztán elfussak világgá (rohadt márciusok!!!), úgyhogy extra erőfeszítéseket teszek a feladataim teljesítése érdekében. A pipeződ és csibesárga csak hab a tortán, hajnalban felébredtem, hogy Jókai A kiskirályok című művének megkeressem a pdf-változatát, és kimásoljam belőle a memoritert, amivel a hityimatyimókus a csomagjait számontartja.
Ha nem értitek, nem baj. Én értem, de ettől nekem nem lesz jobb.
Mára az volt a program, hogy berontok Pesztre, bürokracicás dógokat intézni.
Már megint tök értelmetlenül el vagyok kenődve, pedig fizetésemelésről kellett papírt aláírni, de ez a tavasz, hát ez engem továbbra is kikészít.
Hosszú hétvége megvolt, ünnepek megvoltak, züllőzés, dögölészés, zabálás, minden megvolt. Ideje visszatérni a muncas hetkoznapocbele, batikmintás holmikban, mert azokon kevésbé látszik, ha a partvis, porrongy vagy ppt lengetése közben összefeni a kosz.
Szent Patrik napja van, így hát ezt nyilván nem hagyhatom ki. Sláinte!
Ééés, innentől hivatalosan is ez a legöregebb harisnyám, bár már nem emlékszem, hogy ’98-ban vagy ’99-ben vettem, de ennyi év távlatából ez már nem is nagyon számít, ugye.
Már megint elmúla egy hét, s hozott magával fotókat utazásokról, tavaszi fákról, az esti Batthyány térről, gyermekpaplan alatt alvó történészről, negyvennyolcas dobbléról, macskanyelvről a napfényben, ésígytovább. Galéria!
Sokadjára vagyok kénytelen rájönni, hogy a lustaság is olyan, mint a csokoládé: rohadt nehéz megállni egyetlen kockánál, na még egyet, na még egyet, hé, ki ette meg az egész táblával. Tegnap olyan trú dögölészőnapot tartottam, hogy tényleg nem csináltam egész nap semmit, de még fel sem vakartam magam a futonomról, kivéve étkezési és tisztálkodási szakaszokat, mert azért mégsem mehetünk le teljesen kutyába.
A baj, hogy ma is tudnám folytatni ugyanezt, de nyilván nem lehet, ha az emberbe valaminő lelkiismeretet is építettek összerakáskor. A piacot elblicceltem, ó, jaj, de még az automatához is a RK-t küldtem le, hogy felvegye a csomagomat az Yves Rocher-től. (Elfogyott a szemránckrémem meg a nappali krémem is, muszáj volt pótolni, és én továbbra is falun lakom, mint tudjuk.) Hálistennek a szakdolgozóimnak azt ígértem, hogy a hétvégén küldök nekik részletes válaszokat, és még holnap is hétvége van, örömbódottá. A lakás (és különösen a fürdőszobám meg a Bűnök Barlangja) viszont némi törődésért és rendrakásért nyafog, úgyhogy ma velük foglalkozom, meg talán Erikről is lefúvom a port, mert félig-meddig kiszabott ruhákkal van tele a kupleráj, és ez már tényleg tarthatatlan.
Amikor tavaly nyáron megvarrtam ezt a pántos zsákot (ez az, ne is tagadjuk), nem is sejtettem, hogy mennyit fogom használni, őtözködős bloggerek szégyene, aki vagyok, esetenként semmi ingerenciával arra, hogy csinos és előnyös ruhadarabokban mutogassam magam.
Én kérem máma ünnepi dögölészőnapot tartok, úgyhogy beküldök magam helyett ide egy japánbirset, csak úgy.
Ezt most itt leginkább önmagamnak, emlékeztetőül, mert ezeket törvényszerűen elhányom/elajándékozom következő március idusáig, hát legyen honnan visszakeresni.
A virágocska-recept Lucytól van, ez is fontos.
Mivel a blog olvasottsága ebben a hónapban amúgy is abszolúte a bányabéka pifeneke alatt található, hadd mutatom meg a mai nap sanyarú valóságát.
Ez az.
Háde tényleg, mit a nyavalyát csinálok én az életemmel, ezt mondjátok meg.
Attól tartok, bujkál bennem valami gedva, tegnap az óráim után azonnal hazajöttem, mert enyhéden rázott a hideg, ma reggel pedig bőséges takonyban ébredtem, és ehhez mérten kókadt is vagyok. No de azért elkocogok tanítani, mert még talpon vagyok, és a mai nap után hétfőig nincs tancsitancsi.
Igaz, holnap estére találkozót beszéltem meg, de még meglátjuk, merre halad a szekér. Egyelőre bebónyáltam magam yol, oszt az irodámban neocitránom is van.
Kedves Naplóm! Az időjárási viszonyokra és általános állapotaimra való tekintettel tovább folytatódik a “hát akkor máma mi a nyavalyát vegyünk fel” programsorozat. Ennek köszönhetően ma átkozottul nem úgy festek, mint egy március 12., hanem inkább egy november 12., de így jár az ember, ha olyan ruhát talál a szekrényében, amit a szentendrei piacon vett, oszt nem vitte el Firenzébe, mert akkor is épp annyi esze volt, mint most.
Ma is csalok, mert az alábbi fotó hacukái tegnap voltak rajtam, de ennél ma biztos nem lesz jobb, most például még pizsiben próbálom szervezni az életet.
Ablak, kép, sír, történet, szerkezet, mind keretes. Ezek az én eheti kereteim, szolgálatotokra, a ház előtt egyetlen hét alatt elvirágzott fosókaszilva-bokorral kezdve és a “Vörös Sárkány” fantázianevű teával bezárólag. Galéria!
Reggel piac, délután tanítás, Isten hozott mindenkit az én (többé-kevésbé) átlagos szombatjaimba. Ebben a félévben még viszonylag elviselhető a helyzet, de ősszel már előre látható, hogy aprófát fogok pisilni, miközben hun Budapestre, hun Esztergomba pendlizek. Egen, az ősz ilyen lesz.
De most még tavasz van, úgyhogy csapassunk.
Most értem haza az oviból. Vajon mennyire hiszitek el, ha azt mondom, hogy innentől minden nap oviba akarok menni inkább, mint bárhová máshová.
Pláne, hogy a buszon hazafelé rá kellett döbbennem, nagyon elszoktam ám az itteni péntek kora délutáni tömegközlekedéstől, amikor az úri közönségből többen is vannak, akik már nem egészen színjózanok.
Ma itthoncsücsü napom van, melynek keretein belül morcos matróznak öltözvén soraimat rendezgetem. Például végre restauráltam a pipirost, most pedig hagyom száradni. És más terveim is vannak.
A tradícióknak megfelelően ezúttal is véletlenszerű lejátszásra állítottam a zenegépeckét az első tanítási napomon munkába menet, hogy jósoljon nekem az eljövendő tanévről. (Igen, idén ilyen idióta tancsiévem van, mint tudjuk, csak március 5-én kezdődött.)
A jóslat-válogatás ezúttal is kiválóra sikerült. Ó, szegény fejem.
Összességében ez most egy “van baj elég” időszak, adminisztrációs szörnyedelmektől kezdve új, még sose tanított tantárgyakig meg a szakdolgozóim, akik basznak a fejemre, ó, jaj. Plusz hőhullámok plusz ez a tavasz, ami a szokásosnál is kegyetlenebb, mert máskor legalább hallod a morgását a sarokból, mielőtt rád támad, de most már ott ül rajtam, a szája szélét nyaldossa, és villog a szeme. Egy hét alatt virágzott ki az Esztergom felé tartó úton az összes minden, ami máskor úgy március végéig tette volna, hát nem csoda, hogy rémült vagyok és elgyötört. Túl gyors ez nekem, túl gyors.
Ezek után ne lepődjön meg senki azon, hogy az öltözködési modzsóm is a bányabéka segge alatt van, cikcakkruhákhoz már túl meleg, pöttyöskékhez még nem elég meleg az idő, és a szekrény tele mindenfélével, de nekem nincs energiám áutfiteket összerakni, így hát maradnak a gyerekmintás futterből készült ruhák színes harisnyákkal meg sivatagi bakancsokkal, és teljes valómban egy emberméretű “jobb híján” vagyok.
Bár annak legalább elég tarka.
A tanítás első hete mindig olyan, mintha az embert egyidejűleg huzigálnák és taszajtgatnák mindenféle irányba, idén pedig ez különösen súlyosnak ígérkezik, hát nem csoda, hogy én is ilyen huzigált-formának látszom, miközben épp soraimat próbálom rendezni, mielőtt holnap belevetem magam a rettenetesbe.
És ha még tudnátok, mi van a fejemben!
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 