Járataim, keleteim, valamint jártaim és kelteim. Meg Maci. Meg az ősz.
mák bejegyzései
12/49 – Mistress of Ceremony
Hejj, akár még arra is képes lennék, hogy jól nézzek ki, épp csak időm nincs rá.
12/48 – Rubin
Ilyen ez a sors, feleim, amikor van mivel fotót készíteni, nincs mikor. Teliholdas sötétben caplattam ki az ajtón reggel hatkor, kevésbé teliholdas és kevésbé sötétben caplattam vissza este hatkor. A fotó akkor készült, amikor végre lerogytam a buszmegállóban a hazabuszra várva.
Az már csak tortahabon cseresznye, hogy hajnali kettőhúszkor ébredtem három óra alvás után, és nem bír-tam visz-sza-a-lud-ni. Most valószínűleg kiájulok kicsit, majd holnap megint megyek. Ezúttal díszdiploma-átadásra, ahol nekem kell lennem a tamburmajor néninek szép ruhában, és lehetőleg fiatalabbnak és kevésbé rozogának kell kinéznem, mint az ünnepelteknek.
Van köztük rubin diplomás is. Ő hetven éve végzett.
12/47 – Madzagmentes
Mivel még mindig én vagyok a balfaszok királynője, Fapipa madzagjai és bizbaszai hiányában ezt kapjátok ma belőlem. A fejem amúgy se nagy élmény.
12/46 – Balti-kék
Továbbra is fenntartom, hogy engem kitömve kéne mutogatni. Végre van egy olyan napom, ami tanítás nélküli munkanap, ennélfogva
- Molyolgathatok egy két hét múlva leadandó tanulmányon, okosságokat pöntyögve a cselekvéses tanulásról a felnőttek kézségfejlesztése kapcsán (long live John Dewey! ő már 130 éve megmondta!), valamint az internetes forráskritikáról folyó oktatás indirekt módszereiről,
- mindeközben el tudok totyogni cicapapiért, emberpapiért és még a HÉV-megálló közelében lévő nagy kínai bótba is, mert kezdődik a harisnyaszezon, rólam meg egymás után szakadnak le a kultúrharisnyák, amiknek most van az évada,
- ehhez végre fel tudom venni az Erdőbényén turkált ruhámat és a zuzmózöld kord ingkabátomat, mert ezeknek is itt a szezonja,
- ja, és mivel nem kell elfutnom valami embertelen hajnali órán, normális fényben csinálhatnék önfotót.
Erre meg én, ostoba lúd aki vagyok, bent felejtem az irodámban Fapipa töltőjét az összes madzaggal meg más bizbasszal, ami az önfotók feltöltéséhez és a zavartalan tanulmányíráshoz kéne.
Azért emberpapiért, cicapapiért, harisnyákért és pipiros-restaurálási kellékekért elmentem, legyen ennek a napnak haszna.
Ha azt nézitek, mi a fene ott az a hátizsák, én bizony vettem a piros mellé egy olyat is, amit Ocean Blue színűnek mondtak, de az nekem már balti-kék marad, amióta 2009-ben megjártam Lettországot.
12/45 – Blaufusekli
Az időjárásra és más egyebekre való tekintettel felvettem azt a Firenzében turkált kabátkámat, amiről anno azt mondtam, ilyen holmikban viszik ki sétálni Prinzessin von Blaufuseklit az osztrák nyugdíjasok.
Haj de lennék most Firenzében. Vagy lennék osztrák nyugdíjas. Egye fene, azzal is kiegyeznék, hogy én legyek Prinzessin von Blaufusekli.
Olyan öregnek látszom, mint az országút, úgy is érzem magam.
12/44 – Kellemetlen
Újabb csodálatos hétfő, amit ha kívülről, ránézésre, erről a blogról néztek, itthon héderezésről szól, de nem, ma is kellemetlen e-mailek és kellemetlen feladatok és kellemetlen telefonbeszélgetések közepette ülök itt, hogy enné meg a fene.
12/43 – Mókus!
Ott van a sok derűsborús kerekbongyor akármicske között, csak meg kell keresni. A többi derűsborús kerekbongyor akármicske keresése az én reszortom szokott lenni egész héten, miközben hajszolt és nem túl vidám napjaimat élem, de nem mondhatjátok, hogy nem igyekszem. Galéria!
Intermezzó – “De nagy nyúl…”*
Engem kitömve kéne mutogatni, nem vitás. Totyogok ma a buszom felé, le ahajt a Iohanneumtól, oszt meglátom ezt a sarkon a kioszknál**:
Gondolataim, a napszaknak, évszaknak és végigmelózott + -betegeskedett hétnek megfelelően csigaszerű tempóban, egyik másik után, mint lassú poloskák menete lefelé az ablakkereten:
1. “Ó, milyen mókás, egy abrosz, és a közepén van egy kockakő, ez már szinte művészet.”
2. “Érdekes abrosz, pont úgy néz ki, mint egy sál.”
3. “Nahát, tényleg, nekem is van egy ilyen sálam.”
4. “….”
5. “Bakker, de hát ez az én sálam!”
Nyilván valamikor a héten hagytam el. Azt már meg nem mondom, melyik napon. És nyilván most akkor haza is hoztam.
* Ez egy vicc kezdete. Úgy folytatódik, hogy “De kisfiam, az zsiráf.” “De nagy!…”
** Ott elvben kéne árulniuk valamit, mert ki van téve egy cégér, hogy “Spejz”, de én még nem láttam nyitva sose.
12/41 – Asztal
Erre még jön néhány réteg meg táska, de a nap legnagyobb részében ezt fogják látni belőlem.
Mámegin délelőtt értekezlet, délután tanítás. Drukkoljatok, hogy ne borítsam rá senkire az asztalt. Az értekezleten, ofkorsz, az óráimon erre nem szokott okot adni senki. Általában, legalábbis.
12/40 – Sál
Nagyon remélem, hogy az időjárás-jelentés igazat mondott, és tényleg 23 fok lesz ma Esztergomban. Egy nagy sálat azért viszek még.
12/39 – Veszendő
Ahogy mondani szoktam, itt semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe, amit nem vettem fel tegnap, felveszem ma, nyilván az időjáráshoz alkalmazva.
12/38 – Füstbe
Pontosan abba mentek bele a mai terveim, amikor hajnali 4:20-kor arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt, cserébe irgalmatlan mennyiségű takony akar kitörekedni a légzőszerveimből. Lázam is van, persze.
Naná, hogy ezúttal már tegnap összeraktam, mit fogok felvenni ezen a (jóslat szerint) kellemes napos kedden. Hát ezt már fújhatom, szó szerinti és átvitt értelemben is. Legalább tegnap buliztam volna vagy mi, de neeem, a szülinapi ünneplés legfényesebb része az volt, hogy délután aludtam két órát, mint akit főbevertek. Sejtelmem szerint már akkor ott bujkálhatott bennem ez a gedva.
Na, gyógyuljunk, de kurvagyorsan, holnap még akkor is be kell vonszolnom magam, ha a fene fenét eszik. Azokat az órákat nem tudom pótolni.
12/37 – 49
Ez a kép pár hét híján harmincegy éve készült egy éjszakai vonaton, kevéssel azután, hogy a tizennyolcadik születésnapomon kaptam egy egészen pofás kis idegösszeomlást a Louvre-ban, de senki sem volt mellettem, aki bármiben segíthetett volna, vagy aki egyáltalán észrevegye, úgyhogy kihordtam lábon, mint annyi minden mást is.
Azóta majdnem mindegyik születésnapomon elmondom, hogy legalább nem a tizennyolcadik, az rettenetes volt. Ezen a negyvenkilencediken is fenntartom, hogy örülök annak, nem vagyok már tizennyolc, de azért ezúttal azt is hozzáteszem, hogy az legalább a Louvre-ban volt.
12/36 – Ung és Berek
Én ugyan megjövendöltem, hogy amikor hazaérek, el fogok dőlni, mint egy zsák, de arra még én sem számítottam, hogy ez konkrétan azt jelenti majd, éjjel fél egykor riadok fel arra: még mindig a kanapén vagyok, ahová pár percre ültem le erőt gyűjteni, mielőtt felkúszom az emeletre.
Hej de szép hét volt ez is. Bejártam ungot-berket és négy óvodát, megtartottam két különböző városban összesen harmincszor negyvenöt perc tancsitancsit, a köztes időkben pedig itthon poshadtam Csülök úrral, aki egyre kevésbé érti ezt az egészet. Ja, és azt még nem is mondtam, hogy csütörtökön értekezletem is volt. A Teamsen. Este nyolctól.
Mi lesz még itt, édesjóistenem. Galéria!
12/35 – Zsák
“Tancsinéni megpihen két óra közti szünetben” című alkotásunkat láthatják.
Ha én innen hazaérek, valószínűleg eldőlök, mint egy zsák. Vagy mint a rendőrvicc-beli féldisznó az ólban.
12/34 – Telik
Mármint az élet. Melóval. Önfotóra sincs fény meg idő, bmeg.
Holnap sem várhattok jobbat, sötétben indulok, sötétben érkezem.
12/33 – Paca
Ha a fényviszonyok továbbra is a szokásos eljárás szellemében cselekednek (és miért ne tennék), heteken belül nem marad ezeken a képeken belőlem más, csak egy paca, ebben a félévben ugyanis a péntekek kivételével nincs olyan munkanapom, amikor nem kell kivágtatnom legkésőbb nyolckor az ajtón.
