Ma is itthon pöszmögök, ráadásul ugyanabban a kötényruhában teszem, mint tegnap, őtözködős bloggerek szégyene, aki vagyok.
Dolgozatokat kell terveznem, grr. Ez egy ideig érdekes és kihívásokkal teli feladat, de így huszonakárhány év után kezdi elveszteni az izgalmasságát. No de azért muszáj megcsinálni.
Kezdjük azzal, hogy TADÁÁÁ!
Igen, ez lett a holdas projektből, ami egy nyolcszáz forintos pepcós minifüzérrel indult, aztán annak szétszerelésével és némi vízfestékkel folytatódott. Én a meleg színű fényfüzéreket szeretem, minél melegebb, annál jobb, plusz azt is szeretem, ha változatos meg tompított fényforrásaim vannak, de legislegjobban azt szeretem, ha nappal is elég jól néz ki az, ami egyébként esti használatra van kitalálva. Sajna az ilyen gömböcskék az általam látogatott helyeken vagy fehérben kaphatók, vagy valami búbánatos színük van (szürke! ki akar szürke díszvilágítást? és miért?), úgyhogy kézenfekvő volt, le fogom festeni a gömböket. Mivel a köréjük tekergetett cérna pamutnak tűnt, vízfestéket választottam, meg egyébként is olyan festéket érdemes használni, ami áttetszően fed, másként nem tud áttörni rajta a fény. Ezen túl nincs sok magyaráznivaló a folyamaton, úgyhogy inkább mutatom galériában:
A gömböcskék minden segédeszköz nélkül, pusztán kézzel is leszedhetők a fényfüzérről, csak arra kell vigyázni, hogy a nyakrészüket is lehúzzuk, az ugyanis hajlamos kijönni a helyéről, de ugyanúgy kézzel vissza is nyomható.
Száradás után kézenfekvő lett volna visszaoperálni a helyükre a gömböket, de inkább a már jelenleg is felszerelt két fényfüzérre pakoltam fel őket, mert azok időkapcsolósak. Hat órán át világítanak, aztán kialszanak, és tizennyolc órával később újra felgyulladnak – szeretem, amikor sötétedéskor automatikusan melegbe borul a szoba. Most már, ha megtehetem, kizárólag időkapcsolós cuccokat veszek, akár villanyosat, akár elemeset.
És, mint mondtam, azt szeretem legislegjobban, ha bármiféle fényviszonyok között jól fest az a világítótest.
Ma éjjel 23:26-kor tetőzik az év első teliholdja (a Rák jegyében, ha esetleg ezt is tudni akarnátok).
Ez itt fázisfotó egy olyan projektből, amit már ki akartam próbálni egy ideje, a mai pedig éppen alkalmatos nap arra, hogy kipróbáljam, működik-e. Ha nem, akkor buktam 800 forintot és kábé egy órányi jóleső pepecselést. Mivel a pepecselés amúgy is jólesik, azt se bánom, ha nem jön össze az elvárt végeredmény.
Mint a mellékelt ábra is mutatja, ma itthoncsücsü napom lesz.
Amikor fél ötkor felébresztettek (“holakajám”) még egészen fickósan éreztem magam, de ebben a percben már úgy érzem, lesz ebben a napban valahol egy szundika is.
A fonalturkálóban ezen a héten a horgolófonalakra buktam rá. Nyamnyam.
Ezek másnak talán nem jöttek volna olyan jól, mint nekem, de az én projektjeim majdnem mindig hurcolásra alkalmasak, és egy adott színből kevés fonal kell hozzájuk, úgyhogy elhoztam mind a három csokrot.
Fényeim és színeim továbbra is vannak quantum satis, plusz van még egy macskám, aki igen cukin cukul, egy férjem, aki esetenként igen finomakat főz, a szombati piacról meg van majdnem három kiló csodafinom olasz mandarinom is, bizony. Ki kívánhat ennél többet. Jó, a férjjel is akadnak gondok, meg a cuki cica is felvert engem ma fél ötkor azzal, hogy holakajám, de ne legyünk telhetetlenek. Galéria!
Mint mondtam, ha már ki kellett bokáznom a pusztába, bementem az Ikeába is. Én egy eccerű néni vagyok, szeretem a Fiskbo képkereteket (ezúttal szürkészöld színben, újdonság!), az illatmécseseket (ez a frissen vágott fű illatú is újdonság!), na meg az árleszállított bambusztálcákat.
Még szerettem volna más dolgokat is, de azt a szabályt hoztam mára, hogy egy szatyornyi cuccnál húzom meg a határt, slussz.
Nyugi, ami késik, nem múlik, ma is van bejegyzés, sőt, írok majd jólesőjanuárosat is. A mai napot viszont meglehetős hányadában az Educatio kiállításra utazással, az ott való tartózkodással meg a visszautazással töltöttem. Azt a Hungexpón tartják, ami kint van a halál faszán a prérin, ahol csak a 10-es busz jár.
Utána viszont, ha már lúd, legyen döglött alapon elmentem az Ikeába. Na arról lesz majd a jólesőjanuáros bejegyzés.
De előbb vacsorázom.
Ezért nem szoktam én ebédelni, mert az összes vér lemegy az agyamból a gyomromba, stimmt? Ezúttal is ez történt, de azért mmmm, igen jólesett.
Igen, a hambi előtt és után is dolgozatokat javítottam. Én így szállok le a bicikliről, na.
Tecciktunni, vannak napok, amikor az ember megengedheti magának, hogy fél órát marháskodjon a szekrény előtt, meg vannak olyanok, amelyeken nyolckor indulunk, este háromnegyed kilenckor érkezünk, közben délelőtt vizsga, délután vizsga, vizsgák alatt a korábban már megírt vizsgadolgozatok javítása, vizsgák között meg lebontjuk a karácsonyi dekort, amit enkezünkkel pakoltunk fel még egy hónappal ezelőtt.
Na ilyenkor jön a cikcakkruha a szokásos körettel.
(Ezeket a hívószavakat egyre szabadabban értelmezem, de ez van, ezt kell szeretni.)
Mivel Sisera hadai a múltkori alkalommal is azzal töltötték idejük nagy részét, hogy képeket másolgassanak, úgy gondoltam, meglepem őket egy ledes rajzalátéttel. Nekem van már egy, és nem használom ugyan gyakran, de igen szeretem. Annyira, hogy – szégyenkezve vallom be – nem akartam Sisera hadainak rendelkezésére bocsátani még akkor se, amikor átnyújtottam nekik egy csomó igen jó minőségű filctollat-ceruzát meg egy egészen igazi akvarelltömböt is a kreatív mocskolásaikhoz. (Nagyrészt visszakaptam mindent, bár a ceruzahegyező kezelésében valami egészen izgalmas dolgot produkáltak. Még sose láttam olyat, hogy nyilvánvalóan a hegyezőt használja valaki, de a végeredmény mégis arra hasonlítson, mintha bicskával faragták volna meg nyomorultat. Bicska nem volt náluk, azt tudom.)
Na szóval vettem nekik saját ledes alátétet, hej.
Igen, a Flying Tigerből van, és le volt értékelve cefetül, de a gesztust tessék nézni. Én mindenesetre igen jólesően érzem magam tőle.
Ha megnéztek, el se tudjátok képzelni, hogy fél órán át gimnasztikáztam a szekrény előtt, mi?
Kéne csinálni valamit az őtözködési modzsómmal, mert a kordruha+izé és cikcakkruha+izé kiválóan működik, de hát nem járhat az ember állandóan sátorban. Pontosabban de, viszont mi lesz akkor a sok szép érdekes ruhámmal, ami a szekrényben fityeg?
A RK egy cukibogyó. Amíg én a kies Strigoniumban múlattam a szárnyas időt, és nyomtattam végtelen sok dolgozatot kifele, addig ő feldúlta palotánk termeit, hogy megtalálja nekem az előjegyzési naptáramat.
Megtalálta.
Most már a mini tűzőgépemet is megtalálhatná valaki (nem Bélát, hanem a papírokat tűzögető Bélukát), mert arról is pontosan tudtam, hol hányódik, amíg rendet nem raktam.
Mások ilyenkorra lebontják a fényfüzéreket, én felrakok újabb hármat is a Bűnök Barlangjában, hadd világítson nekem meg a plüssöknek.
(Igen stílusos szobadísz lenne ennek a középen egy Mackó nevű is, de amióta a RK itthon van, vajmi ritkán látom a barlangomban.)
A szép Itáliában máma tartják Befana napját, aki egy boszi, és ajándékokat hoz a gyerekeknek. Gondolom, nem egészen így fest:
de ideje volt felrakni a pufámra ezt,
és hát miért van nekem blogom, ha nem azért, hogy lehetőleg minél nagyobb közönség előtt csináljak hülyét magamból.
Amikor itt voltak látogatóban Sisera hadai, Perpéta határozottan közölte, hogy tárgyalni akar velem, mert van neki egy “tervrajza”. Nyilván rögtön beszartam éreztem a dolog súlyát, mert amikor egy nyolc és fél éves hölgynek ebben a családban “tervrajza” van, az általában azt jelenti, hogy elő kell vennem Eriket.
Nos, ez volt a “tervrajz”:
Ah, igen, ismerem én ezeket a ruhákat, még valamikor az idők hajnaláról. Vö:
Az ott Filoméla 2012-ben.
A halacskás ruhák cukkerek, semmi kétség, itt az idők folyamán több felvonás is készült belőlük (az alábbi sorozat pl. 2017-ben),
de azért a biztonság kedvéért megkérdeztem az ifjú hölgyet, mi a legfontosabb a ruhában. Nyilván azonnal kiderült, hogy a színe. Úgyhogy felajánlottam neki egy másik “tervrajzot” a-szemedet-is-kiüsse típusú rózsaszínben, és az kegyes elfogadást nyert.
Úgyhogy a hétvégén meg is varrtam.
Bár minden terv ilyen sikeresen összejönne.
Ing vagy bunda vagy pokróc, éljen a szabad értelmezés. Pigs in blanket.
Mivel az elmúlt hetet nagyrészt a címben jelzett kollégával töltöttem édes kettesben, szégyenszemre még archív fotókat is muszáj lesz használnom az eheti galériámhoz, mármint olyanokat, amiket még a megelőző héten lőttem kies városunk esti fényeiről.
Lesz ez még így se, a jövő héten visszatérünk a taposómalomba, és ez igen erős indulás lesz, csütörtök-péntek-szombaton már vizsgáztatok orrba-szájba.
Egyébként meg úgy elpakoltam valahová az októberben már gondosan megvásárolt ezévi előjegyzési naptáramat, hogy még nem találtam meg, pedig volt itt már a héten jónéhány redvázási és rendrakási felvonás. Mint az első fotón láthatjátok, rá is fért erre a kuplerájra, mert szép-szép, amikor színes, de ha már úgy fest a környezeted, mint amit unikornisok hánytak végig, igenis lépni kell.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 