Én itt most kérem nem strapálom magam, hogy megpróbáljam megmagyarázni, ez miért géz vagy venyige vagy éppenséggel néprajz – maradjunk annyiban, én egy roppantul szerető feleség vagyok, aki úgy vesz a férjének szakácskönyve(ke)t, hogy tudja, a receptek kábé felétől nem lesz túl boldog, ha megfőzik neki.
A RK viszont boldog lesz, és ez is fontos.
Már megint itt vagyok munkázóban, korán indultam Michelin gumibabának őtözve, és későn jövök haza. Táblázatok is vannak nálam, és ugyan félek használni őket, de muszáj.
Van az ángliusoknak egy olyan kifejezése, hogy “cooking up a storm”. Hát én ma speciel három órát töltöttem ezzel a recepttel, mindent a nulláról kezdve (bár a házi csiliolajat azt még a múlt héten rittyentettem össze).
No de most van a fagyasztóban huszonhat böhöm nagy jiaozi, a RK-t pedig extrán boldoggá tettem a vacsival, ami kedvenc alapanyagait tartalmazta (sauerkraut! csiliolaj!)
Ez csak a bejegyzés számára utal (12/12×12, megvan?), mert amúgy a környezetemben nagyrészt körök vannak.
A látszat amúgy csal, a túloldalamon munkamunkamunka van, én meg ülve futok körbe körülötte, ha megbocsátjátok ezt a képzavart. Jaj de nem nekem való az a levelezés, ami arról szól, hogy “léccilécci, csináld meg a saját munkádat, már másodszor írom”.
A Gatto Rossóban éppen olyan volt a gombás-prosciuttós pinsán a mozzarella. Lágy, mint a selyem.
Jobb sorsra érdemes Kápucta Néni éppen intézményi nyílt napra robog. Mint mindig, ezúttal sem árulok zsákbamacskát.
A képminőség a szokásos reggeli homály, pedig még ezt a táskát nem is láttátok, a múlt héten vettem. Na majd egyszer lesz itt bemutató is, ha megérjük.
Attól tartok, velem ebben a létezésben már mindig úgy lesz, hogy vagy pénzem lesz, vagy időm, de egyszerre a kettő, az neeem. Most éppen pénzem van (saját mércémmel, persze – akik igazán jól keresnek, fetrengenének a röhögéstől, hogy milyen beosztásban és mennyi munkával mekkora fizetésem van), de ez azt jelenti, időm még arra sincs, hogy kenyeret süssek.
Na ilyenkor jön a pénz meg Szabi a pék és az Il Panicio Basilico meg a francia parasztcipó.
Ma itthon kushadok, dolgozatokat javítok, Excel-táblázatokkal birkózom, és a pipirost restaurálom, ennélfogva végképp nincs rajtam semmi mutogatni való. Inkább beküldöm tegnapi magamat, mert ha már egy vasárnapon esetleg kimászom a házból, miért ne lőjek magamról egy fotót, mintha csak más nap lenne, neszpá.
Arra csak utólag jöttem rá, hogy akaratlanul is az idei évre jövendölt színek közül válogattam, amikor magamra cibáltam a gúnyáimat, vö.
Ezt most csak így ideteszem afféle megjegyzés gyanánt, de erről majd még lesz szó. Nem most, majd amikor egy pöttyel jobban ráérek, ez a hét egy diliház lesz.
Mint esetleg emlékeztek (ha nem, asse baj), karácsony előtt vettünk az Édeni Édességekben egy dubaji csokit, nédda.
Na hát ma fel is bontottuk, ami igen szépen rámutat arra, mennyire vagyunk trendik és mennyire ül a nyakunkon a FOMO.
Nos, először is, ez egy kézműves darab volt, tehát lövésem sincs, az ipari dubaji csokival mi a helyzet. Ami viszont ezt a darabot illeti,
be kell vallanom, értem a hype-ot. A tejcsokit én ugyan kevéssé szeretem, de ez a kategóriáján belül egészen rendben volt, és ugyan erősebb pisztáciaízt vártam volna, de igencsak izgalmas volt a töltelékben a sok ropogós micsodácska.
Összességében maradjunk abban, hogy a minőségi dubaji csoki finom, ami viszont nem jelenti azt, hogy most nyakra-főre keresném, hol lehet még ugyanilyet kapni. Ha valaki megajándékoz vele, akkor viszont garantáltan nem dobom a hátam mögé…
A hónap harmadik vasárnapja lévén, lementünk a zsibire. Nem vettünk semmit, de lőttem nektek élienbabát.
Sziasztok, Kata vagyok, szeretem a szénhidrátot és a színes izéket, a busz ablakából nézegetni a havas tájat, valamint a hülye kiscicámat is szeretem. Galéria!
Egyébként öreg vagyok, mint az országút, a szemöldököm csak akkor látszik, ha megceruzálom, a héten már megint 100+ vizsgadolgozattal küzdöttem meg, és még hétfőre is jut egy kevés, a jövő hét pedig intézményi nyílt napokkal, további vizsgákkal meg tantárgyháló-felülvizsgálatokkal lesz kipitykézve, azonfelül renoválnom kéne a pipirost, meg fodrászhoz is el kéne jutnom valamikor. Ezt csak azért írom, hogy ne irigyeljetek.
Tegnap esti beszélgetésünk cseten a RK-val (én fent rohadok a Bűnök Barlangjában a dolgozataimmal, ő a szomszédban van anyósoméknál, valószínűleg tévézik*). Dőlt betűvel ő, a többivel én.
Ezekre a részletekre egészen jól szoktam emlékezni. És el is találtam, ja. Mindet.
* Nekünk már vagy tíz éve nincs tévénk. Kiválóan elvagyunk nélküle, de a RK néha átvonul meccset nézni.
** Jó öreg tradícióink a kilópluszos sertéslapockával és a CrockPottal, valamint a “milyen receptet használjunk” töprengéssel.
Nem mintha túl sok látszana belőlem ezen az elragadóan nyomott téli reggelen, de tessék, fel vagyok őtözve, és még némi erőfeszítést is tettem arra, hogy ne nyeljen el a homály.
A diákoknak ezúttal tökmindegy, őket ébren fogja tartani a vizsgadolgozat. Háhá.
A rétegzés csodája, az vagyok.
Amúgy Gudrun Sjödénék is hasonló módon sztájlingolják a modelljeiket (harminc réteggel), épp csak náluk ez azt jelenti, hogy még rádobálnak a csajra vagy négyszáz euró ára terméket.
Én meg, khm.
(Oké, a bakancs néhány éve 115 volt az El Naturalistánál, bár én azt is akciósan vettem meg pár tízessel kevesebbért.)
A RK éppen tegnap kérdezte, hogy miért nem vettem még fel a Gudrun Sjödén pulcsiruhát, amivel karácsonyra örvendeztetém meg magam, ne vigyen el idénre se a Jólakötturin*. Elsőre reflexből** azzal paríroztam, hogy “mert nem vittél el engem sehová, ahová felvehetném”, de ez nyilván nem segít a helyzeten, hogy van egy olyan szép holmim, ami még mindig a szekrényben lóg, és már majdnem egy hónapja ezt csinálja, amióta megvettem.
Eh, egye fene, előbb-utóbb mindenből meg mindenkiből por és hamu lesz, úgyhogy ma felveszem vizsgáztatáshoz. Isa!
* Izlandi rémmacska, aki elviszi mindazokat a szerencsétleneket, akik nem kaptak karácsonyra új ruhát. Gondoltam, nem bízom a véletlenre, már egy ideje minden karácsonyra gondosan veszek magamnak új ruhákat. (Jó, esetenként turkálom, na bumm.)
** Idén lesz negyedszázada, hogy összeházasodtunk, naná, hogy ilyenek jönnek ki belőlem reflexből. További párkapcsolati tanácsokért is fordulhattok hozzám, teljes bizalommal. (Ne.)
Összességében nem vagyok biztos abban, hogy jól jöttünk ki az adok-kapokból az olaszokkal, mármint mi meg a RK. Én felpimpeltem a La Casinát, a RK megismertette a helyi Habsburg-kutatók barátaival és üzletfeleivel a sauerkrautos gnocchi koncepcióját, cserébe meg mit kaptunk, na mit – sóvárgást az Esselunga meg más hétköznapi szupermarketek választéka iránt (akciós félkilós parmezánok! mindig friss cicafű! csodálatos édeskömények és toszkán kelkáposzták! ropogós zöldségek gombokért, télen! tarocco narancs!), majdnem hasonlóan erős sóvárgást a jól szervezett és szigorúan számontartott szelektív hulladékgyűjtés iránt, plusz a bizonyosságot, hogy innentől kezdve jó eséllyel a gatyánkat is ráköltenénk Tre Marie panettonékra, mert függők lettünk, de nagyon.
No de azért természetesen jólesett. Most is.
Egyezzünk meg, ma is rettentő büdös nekem a munka. Excel-táblákat kéne gyurmáznom, és én azt egyáltalán nem szeretem.
Amúgy se tudom, valójában mit csinálok én az életemmel, ezt a kötényruhát majdnem három évig parkoltattam a szekrényben, “mert át kell alakítani”. Amikor tegnapelőtt végre nekifeküdtem, fél órámba se telt.
Csak a visszafogottság és a jóízlés mián, természetesen. Gondolom, rettentőmód meglepődtök.
Csupán a miheztartás végett emlékeztetnélek tikteket, hogy idén ötvenéves leszek, és tanszékvezető vagyok egy nagy katolikus egyetemen. Zokniügyben viszont nem bánok semmiccse.
A mai nap úgy elrohant, hogy vuúúúh. Magam helyett inkább beküldöm a Dunakanyart. Az is rohant, vagy talán a busz volt az, nehéz eldönteni. 🙂
Újrahúztam a Bűnök Barlangjában az ágyneműt. Sajnos ez hiba volt, mert most csak be akarok ülni a kuckóm közepébe, és kábé január végéig nem menni sehová.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 