Általános szétesettségem igen szép jele, hogy mikor tegnap, miközben heti bevásárlásunk irányába döngettünk reggel Emesével meg a RK-val, na pont akkor felhívott anyám, és jelezte, miszerint épp jön ki hozzánk. Én bizony abban a pillanatban csak azt tudtam kinyögni, “De hát jövő hétre vártalak”. Attól persze megoldottuk, mert mindig megoldjuk, rugalmasak vagyunk, mint a pertligumi.

Mindebből kifolyólag viszont fáradtabb vagyok, mint szombaton, pedig már akkor is azért raktam irgalmatlan rendet irodai kuplerájomban, mert attól féltem, ha nem mozgok, eldőlök álltó helyemben. Hogy még szebb legyen a helyzet, ma 2×45 percért robogok el Esztergomig, merthogy a tanító szakosok elmentek ugyan gyakszira, de az óvósok nem, és az órarendem egyébként is egy hülye vicc.