RSS

Szaporulat a szekrényben – Bőrönd Ödön a Köröndön

12 aug

Annak, hogy esetleg veszek időnként egy újabb pöttyöskét, nincs semmi publikációs értéke, aki látott egy pöttyöskét, látta az összes többit is, viszont most turkáltam magamnak egy táskát, merthogy holnap megyek borfesztiválni, és ideje volt egy újabb táskának, amibe belefér a mobil, a pénztárca, a horgolnivaló, a legyező, a napszemüveg, a papírzsepi, a kézfertőtlenítő, egy fél literes kulacs meg a fél kilós púderkompakt csavarkulccsal, úgyhogy itt van, tessék:

Elsőre nyilván az a kérdés, hogy miként fogom én védelmezni értékeimet egy ilyen izében, de egyrészt a Bor, mámor, Bénye nem egészen a Sziget vagy a Coachella, én nemhogy zsebtolvajt, de még részeg embert se nagyon láttam évek óta, leszámítva a Dinamyte Dudes nevű punkbandát, akik úgy be voltak toszva, hogy a borászat nevét se tudták pontosan, ahol amúgy éppen koncerteztek. Amennyiben viszont az úri közönségben mégis előfordulna valahol egy Arsène Lupin, a táskának van egy ilyen bepatentolható betétje is, amitől teljesen el vagyok bűvölve:

Tolvaj előtt persze nincsen zár, mint azt nagyanyáim szokták mondogatni, miután mindent bezártak kétszer ráfordítva a kulcsot, de azért talán mégiscsak észreveszem, hogy valaki éppen könyékig a táskámban a patentokon dolgozik, miközben én éppen 2024-es Toplec Furmintot iszom a Csiténél vagy 2021-es Padi-hegyet a Jakabnál vagy mittomén.

Egyébként ma is fel vagyok őtözve valamelyest, de ennek sincs még igazi sportértéke, hacsak ki nem megyek a házból, amikor is megpróbálok civilizációs engedményeknek eleget tenni, mint pl. cipő meg smink. Cserébe a tavalyi BMB galériájában megtaláltam magamat (naná, én már olyan stabil bútordarab vagyok ott, mint a Sanzon Tokajban a pihenőszékek), szóval tessék, ez is itt van:

Azt hiszem, éppen a Budaházy-Fekete Kúria kertjében vagyunk, és persze a kikericssárga pólós úriember, akire úgy vigyorgok, mint egy szerelmetes fakutya, az maga az RK. Hony soit qui mal y pense.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2026/08/12 hüvelyk ajándék, blabla, nyár, turkálgat

 

Mondd csak!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .