Mivel én reggel hat óta pontszámokkal birkózom (hun szakdolgozat-pontszámokkal, hun intézményi többlet-pontszámokkal – nem akarjátok tudni*), és ennek megfelelően leharcolt állapotban vagyok, pedig a nap eleve nem kezdődött fényesen**, beküldöm a vasárnapi magamat, aki szintén nem festett különösebben lelkesnek, de legalább ember elé való ruha volt rajta.
Én ugyanis, köpjetek le, még mindig pizsiben vagyok. Fél dél van pedig.
* Jó, mégsem ússzátok meg, bár minimalizálni fogom a jajongást, például mert nem érek rá. Vannak mindenféle tevékenységek, amikre intézményi többletpontot lehet adni, és ezek egy részére muszáj egyéni elbírálás szerint, mert azt pl. be tudod lőni előre, hogy egy OKTV 5. hely mennyit ér, de azt, hogy “munkatapasztalat” meg hogy “közösségi tevékenység”, na azt nem. Ez utóbbi ugyanis lehet bármi, de tényleg bármi. (Ezt hálistennek nem nekem kellett pontoznom, hanem valaki másnak, de az egyik mókuska az ötvenórás akármije alatt az óvoda kerítését csiszolta és festette le, és erről van neki igazolása is, bizony.) Természetesen a munkatapasztalatot is kábé harmincféle sajtpapírral igazolják, melyek között van óvodavezetői szabad esszé pecséttel és aláírással, de három dokumentből álló iratcsomag is, ami a delikvens 2013-tól tartó munkatevékenységét igazolja. Plusz még vannak igen érdekes szkennelékek (az egyiket fejjel lefelé kellett megnéznem Fapipán) meg igen nehezen megfejthető életutak is. Ez összességében akár mulattathatna is, de annyian vannak, mint a tatárok, úgyhogy egyelőre marad a meló meg a brünnyögés. Pizsiben.
** Nem tudom, álltam-e még ilyen közel ahhoz, hogy ezt a drágaszágot megfogjam, és bezárjam a mosókonyhába, ahol hiába orgonál, mert két emelettel feljebb úgyse hallom.
Ne higgyetek neki. Fél négytől hatig olyan volt itt az élet, mint egy jelenet az Ördögűzőben, csak senki sem köpködött borsólevest. Én igazából csak aludni szerettem volna, mielőtt fejjel előre beesek a pontszámok közé, de nem hagytak.
Minden nap más - mindennap más 