RSS

Intermezzó – Újabb zsibvásár (bocsi)

26 nov

Most mit tehetnék, ezek valamiért folyton szembejönnek. Különösen persze akkor, amikor egyáltalán nem is keresem őket, mert ha keresem, akkor elbújnak.

Két héttel ezelőtt vasárnap például egyáltalán nem kerestünk zsibvásárt, hanem ehelyett a Santa Croce terén lévő naagy erőszakellenes horgolóprojektet akartuk megnézni, amit a RK előző nap, szombaton le is fotózott.

Awwww, mondtam, menjünk oda, állítólag szombat-vasárnap kint lesznek a cuccok, te majd ácsorogsz, én pedig nyammogok.

Másnap oda is mentünk, de persze már nyoma sem volt, talán az éjjeli nagy zivatar miatt vagy tudomisén, ez itt a rejtelmek városa. Bánatunkban inkább berontottunk a Boboli-kertbe (meg egy kicsit a Pitti-palotába is), aztán legabalyogtunk a hegyről, és én, mint az Arno balpartjának ismerője (höhö), azt mondtam a RK-nak, másszunk el a Santo Spiritóhoz, az egy nagyon aranyos tér egy aranyos templommal, pislantsunk rá.

Azt nem is tudtam, hogy ez fogad majd a templomtéren:

Mint utólag kiderült, ez a rendes havi vásár a Santo Spirito téren, minden hónap második vasárnapján tartják. Mi ezúttal se vettünk semmit, de néznivaló az volt bőven itt is.

Most megígérhetném ugyan, hogy innentől semmiféle vásárról nem mutogatok képeket, de hát ne vicceljünk, most jön az advent, és az a gyanúm, Firenze a szokásosnál is jobban megbolondul. Hé, lesz majd itt bejegyzés még az adventi kirakatdekorokról és utcavilágításról is, mert már elkezdték felhajigálni a dekkolnivalókat, és nem aprózzák el, azt már most megmondhatom.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/11/26 hüvelyk ajándék, firenze, vasárnap, ősz

 

2 responses to “Intermezzó – Újabb zsibvásár (bocsi)

  1. Marinéni's avatar

    Marinéni

    2023/11/26 at 19:35

    Piacról is lesz majd bejegyzés, ugyi? kérdezi reménykedve Marinéni:-).

     
    • mák's avatar

      mák

      2023/11/27 at 02:37

      Megpróbálom… 🙂

       

Hozzászólás a(z) mák bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .