Miután körbemásztam a kész termékkel a kertet meg a parkot, mindenféle vicces beállításokkal kísérleteztem, és gondos válogatással lefaragtam az eredeti negyven fotót hétre, szerintem csak úgy ideteszem ezeket, tessék.







A horgoláshoz azon a nagyon keserves napon kezdtem hozzá, amikor Pocit be kellett vinni a kórházba, hogy aztán másnap elaltassák, úgyhogy ez voltaképpen afféle Poci emléktakaró lett, és most a RK-é, mert már csak ő maradt ki a szórásból takarófronton a legközelebbi családtagjaim közül.
Igen, ez lett a hatodik számú takaró, ami ezzel a mintával és méretben kikerült a kezeim közül. A hetedik már viszont én magam leszek, mert a suszternek sem lehet likas a cipője.
Ede
2023/07/11 at 20:47
Hát ez gyönyörű.
Épp fontolgatom, hogy horgolni is meg kéne tanulni.
mák
2023/07/11 at 20:51
Vigyázat, a horgolás is egy olyan nyúlüreg, amibe csak úgy beleugrik az ember, aztán egyszer csak ott találja magát tíz kiló fonallal. 🙂
Ede
2023/07/11 at 20:55
Az élet akkor a legjobb, ha tele van nyúlüregekkel. 🙂