Csodás csepergős reggel, és nekem nem kell mennem sehová, tegnap ugyanis realizáltam, hogy nincs semmi okom ma elmászni Esztergomig, a megígért anyagokat már elküldtem mindenkinek, a cuccaim pedig tutira megvárnak augusztus végéig, és nincs semmi, amire igazán szükségem lenne odabentről. Úgyhogy írtam egy levelet a tanszéki előadónak, hogy van az asztalomon egy doboz raffaelló*, azt vigye haza szépen magával.

Most pedig, nyamnyam, további vakációs lustikanap. Ezt addig kell kiélvezni, amíg lehet, mert ugyan nem kerget semmiféle tatár, de a RK holnap újólag világgá megy, és én már érzem a “nincs itthon a macska, cincognak az egerek” viszketését valahol a merényletgyártó központomban.

A ruhát, aki tavaly még a Hommage à Fröbel partiban kijárós holmiként fungált, hátraléptettem hálózüngnek, úgyhogy innentől legfeljebb akkor láthatjátok rajtam, ha éppen egy kávéval hedonizálok reggeliben a teraszon. Csepereg is, mondtam már?

* Ajándék volt egy hálás szakdolgozótól, akivel amúgy öröm volt együtt dolgozni, és én igazi megtiszteltetésnek vettem, hogy gondolt rám, de a raffaellót sajnos nem szeretem.