Nyári napforduló. A pincébe vezető lépcsőfordulóban egy füligvigyorú fiatalember, aki valami kereskedelmi rádióadó lakossági talpalávalóját hallgatja, éppen ménkű nagy likakat robbaszt bele a falba, A Napelemépítés Sagája kábé harmincadik állomásaként. Maci kiütve alszik, a RK pedig elment Konstanzba, de még szombaton visszagyün.

A RK általában is sokat megy és sokfelé, de ősszel három és fél hónapra konkrétan Firenzébe vonul el egy ösztöndíjjal. És ezúttal én is megyek vele. Nem egy hétvégére, nem egy hétre, hanem három hónapra. Macit is visszük.

Hát így néz ki az, amikor nagy nekigyürkőzések és több havi töprengés, aggódás, keresgélés, tervezgetés, kérvényezés ésatöbbi után vizet ér a csukafejes. Nyilván beszélni fogok róla, mit, miért, hogyan és merre, mert én pofázásból (és -ért) élek, de most maradjunk annyiban: ha valami nem szarik bele egy elefántméretűt a palacsintába, én okt. 15. és január eleje között egy fiesoléi alkotóház cselédlakásában fogom keresni a helyet a napifotóhoz. Mindehhez pedig a teljes őszi félévre fizetés nélküli szabadságon leszek.

Kábé ugyanakkora mértékben szorongok és lelkesedem, de ezt most nem hagyhatom ki, mert nem, és kész.