RSS

április 2023 havi bejegyzések

10/224 – Hárpia

Normál körülmények között itt most azt kéne mondanom, hogy “tadáá!”, és kis örömtáncot járni azért, mert végre rászántam magam belenyisszantani a bagolyhárpiás anyagba, desőt megvarrni készre belőle egy ruhát. Mivel nem vannak normál körülmények (az orrom már nem folyik, de még mindig bamba vagyok és nyűgös), “tadáá!” helyett csak ezt tudom nyújtani:

A vállmegoldás nem a legnagyobb sikereim egyike, és pontosan tudom ugyan, mit kéne kijavítanom rajta, de a bányába ez is jó lesz. Pláne hogy semmi más ötletem nincs, mit vehetnék fel máma, hiába ráztam gatyába tavaszra a szekrényt.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/13 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/223 – Példa

Tegnap példát vettem Maciról, és annyit aludtam, mint egy macska, de lényegesen több taknyos zsebkendőt használtam nála, és közben persze nem voltam ilyen cukin gömbölyű:

Muszáj lesz ma teljes energiámat arra szentelnem, hogy gatyába rázzam magam meg a tennivalóimat, holnap ugyanis ismét tancsinap, pénteken is ugyancsak tancsinap, mindehhez pedig a RK mindjárt Göteborgba távozik, és csak vasárnap estére várható újra.

Ezek a “vissza az eceteshordóba” projektek egyre több erőfeszítést igényelnek, az árgyélusát neki.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/12 hüvelyk eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

10/222 – Fék

Helló, megmagyarázhatatlan tavaszi takonykór. Ma be akartam menni a dolgozóba (bár nincsenek óráim), de valószínűleg jobbat teszek magamnak meg a világnak, ha ezt inkább kifekszem, csütörtökre el kell múlnia.

Épp ezért mindannyian jobban járunk, ha a vasárnapi magamat küldöm be, amikor még egészen virgonc voltam.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/11 hüvelyk újracucc, otthoncsücsü, tavasz

 

10/221 – Nárcisz

Gondoltam, teszek egy kísérletet a Maci+nárcisz vonalon. Poci olthatatlan szenvedéllyel próbált belezabálni a nárciszokba, egyszer meg is ette, ki is hányta orsóférgekkel vegyest. Éppen ezért mire Maci ideért hozzánk, nem is próbálkoztunk azzal, hogy nárcisz legyen a házban. Most viszont, hogy már nincs Poci, meg kellett nézni, Macitól biztonságban vannak-e a nárciszok. (Amúgy is most tanulja a drágám, hogy az önfejétől mire megy, eddig jól láthatóan Poci mondta meg neki, merre az arra.)

Hát, attól tartok, továbbra is lemondhatok róluk. Mármint a nárciszokról.

Érdekes, a múlt héten vett csokor megúszta, ezt most viszont mindenáron meg akarta hamham. Talán nem kellett volna lepucolnom és dekorba rántanom a komód tetejét. Talán.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/10 hüvelyk újracucc, eská, macs, otthoncsücsü, tavasz

 

Eská 10/25 – Húsvét

Mint látható, végül mégiscsak összehoztam azt a négyes fonatot. Meg még egy pár apróságot, például a tojásfát. (A kaját nagyrészt a RK produkálta.)

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/09 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/220 – Fonat

Amíg én a sáfrányos kaláccsal küzdök (még sose sikerült ennyire nehezen összehozni a négyes fonatot), nesztek egy kis visszatekintő a múlt hétre. Galéria!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/09 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, macs, tavasz, vasárnap

 

10/219 – Ránc

Tegnap kaptam egy reklámlevelet, ami azzal kecsegtetett, hogy “Húsvéti vásárlás tele illatokkal, virágokkal, termékeink ellenállhatatlan hatásaival és ami a legfontosabb, ráncok és stressz nélkül.” Gondoltam, elővigyázatból még azelőtt lefotózom magam, mielőtt lecaplatunk a piacra a szokásos tavaszi zöldjeinkért – ki tudja, mennyire leszek ráncos utána, neszpá.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/08 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/218 – Elviselhető

A nagypéntek sose könnyű, pláne ebben a szürke és lehangoló időjárásban nem az.

Megpróbálom mindenféle sürgiforgival tölteni, hátha attól elviselhetőbb lesz.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/07 hüvelyk eská

 

10/217 – Duduk

Gyermekkorom egyik kedves szava ez, nagyjából annyit tesz, hogy “lüke”. Ma reggel, amikor a szekrény előtt álltam, hirtelen eszembe jutott, mégpedig azért, mert benyúltam a farmerek közé, aztán kivettem ezt, ami most rajtam van, és nem emlékeztem rá. Lövésem sincs, mikor vettem, hol (nyilván turkálóban, mert máshol nem veszek gatyákat, azazhogy 2015-ben vettem kettőt a jénai CundÁban, de értitek), mióta várja, hogy felvegyem, volt-e már egyáltalán rajtam, satöbbi, satöbbi, szóval csak álltam ott, mint Nemtudomka, amikor a kezébe varázsoltak egy fagyit, és csak annyit tudott erre válaszolni, hogy “E-bö-bö-bö”.

Rendet kéne vágni abban a ruhatárban. Nagyon. Pláne hogy én most épp egészen rendet-vágott állapotban vagyok, kozmetikus és hajfestés után, ehhez képest a szekrényem, jáááj.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/06 hüvelyk tavasz

 

10/216 – Rücsök

Változatosságom lélegzetállító, szépségem még annál is inkább, most jövök a kozmetikából, ahol eltávolítottak a pofámból egy maréknyi rücsköt, beledolgoztak cserébe fél liter hidratálót, valamint csináltak nekem szemöldököt és szempillát.

Most már csak a pipirost kell felkennem a hajamra, és olyan gyönyörű leszek, hogy a napra lehet nézni, de rám nem.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/05 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, tavasz

 

10/215 – Turul

Szerintem ezt az összeállítást láttátok már szemből valamikor, úgyhogy akkor most nesztek háturul.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/04 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

10/214 – Kör

Futok egy kört Budapesten ilyen-olyan intéznivalókkal, aztán visszavackolok a szakdolgozatokhoz.

Bezzeg egyesek. Azok meg sem mozdulnak.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/03 hüvelyk újracucc, eská, macs, tavasz

 

10/213 – Táfelspicc

Megpróbáltam összerakni nektek egy szép nagy adag bécsi tarkabarkát kirakatbámulástól táfelspicc-vacsoráig és húsvéti kirakóvásár tojáskáitól az Albertináig, ahol még Max Ernst egyik LopLopja is ott volt, csodás.

Tessék értékelni erőfeszítéseimet, a város valójában leginkább így nézett ki:

 
Hozzászólás

Szerző: be 2023/04/02 hüvelyk ajándék, galéria, tavasz, vasárnap

 

10/212 – Április bolondja

Én ugyan eredetileg nem annak akartam öltözni, de legalább a RK nem veszített el sem a piacon, sem a bótban, sem az utcán, de még a parkolóban sem. Mit kívánhatnánk ennél többet?

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2023/04/01 hüvelyk eská, tavasz