“Puskát kellett volna hoznunk, bazmeg”, mondták a Ponyvaregényben. Nos, nekem kesztyűt, nagykabátot, alsószoknyát, bundabugyit, gyapjúharisnyát meg vastag pulcsit kellett volna hoznom, és a bélelt lakkbakancsomat, ami nem ázik át. Bécs tegnap olyan időjárási viszonyokat mutogatott nekünk, amilyeneket én még idén nem láttam, és ma ugyan nem várható eső, havas eső, havazás és hódara (tegnap mind volt), de az orkán erejű szél megmaradt.

Mindezek mián tegnap csokitortát ettem. Kétszer is.

Ja, meg elmentem turkálni. Ha majd otthon vagyok, tartok róla beszámolót is, de az csak holnap lesz (mármint a hazamenetel), és addig én még legalább háromszor kockára fagyok. Mindehhez tegnap a mindenévszakos gombolóska cipőm teljesen átázott, vizes zokniban és harisnyában cuppogtam át a napot, és az ilyenkor elvárható módon a hideg dunctban lett a lábujjamon egy vízhólyag, majd ki is durrant.

Még mindig innen szép nyerni, de egyre gyanakvóbb vagyok ezzel a várossal szemben. Attól tartok, nem szeret engem.