(Házimaszogósban vagyok, és ezen nincs is szándékom változtatni a mai nap folyamán – mert megtehetem, azért! – a házimaszogósaimat meg mind ismeritek, úgyhogy inkább sztorizom egyet helyette.)

Bevezetésként előrebocsátanám, hogy a húgom és én egyaránt rendelkezünk egy-egy PhD-val valamint egy-két-há-több megjelent kötettel per kopf, szerkesztési és korrektúrázási munkálataink száma pedig légió, pláne ha a szakdolgozókat is belevesszük, ay mi madre. Ezek alapján nagyjából feltételezhető rólunk, hogy tudunk a) írni, b) olvasni, c) szövegeket értelmezni, akár írjuk, akár olvassuk azokat. Haha. Ahogy azt Móricka elképzeli.

Mikor tegnap elrobogtam az oviba, hogy aztán továbbrobogjak oktatni, ott hagytam Rétyusának az asztalon egy cetlit használati utasítással Maci kajájához meg az embervacsorához. Ezt a cetlit, ni:

(Külön felhívom a figyelmet a jegyzettömb származási helyére. Itt a házban ilyesmikkel van tele a padlás. Az Ivy League egyetemek nevével stemplizett golyóstollakat legalább nem én hozom ebbe a kuplerájba.)

Na mármost amikor hétkor hazaértem, Maci jóllakottan és barátságos pislogással fogadott, az asztalon mécsesek voltak, a laptopból bossa nova szólt, a húgom pedig biztosított arról, hogy mindjárt kiolvad a csirke meg a rizs is. Mire én, wut? Nos, pusztán csak a poén kedvéért történhetett (a zuniverzumnak egészen borzasztó humorérzéke van), de a hűtő polcán is volt ázsiai csirke meg előfőzött rizs, meg a fagyasztó alsó polcán is.

Ma is rizses csirkét eszünk. Meg holnap is.