Azt hiszem, nem én vagyok az a nő, aki alkalmas a nagyívű pimpillázásokra, mert ha csak kéthetente végig kellene csinálnom azt, ami tegnap lement, inkább választanám, hogy a továbbiakban papírzacskóval a fejemen járom a macskaköves utat. Háromkor bementem a kozmetikushoz, aki lecsiszolta a képemről a korpázó hámlást*, hidratálás, vasalás, masszír, szemöldökfestés, és hopp, máris négy óra tíz perc volt, az ajtón pedig ott kopogott a fodrászom, hogy jövök-e már vagy mivan.

Fizettem, miként egy katonatiszt, majd átvonultam ahajt egy szobával odébb, ahol felkenték a fejemre a pipirost, majd lezuhintottak egy székbe, amíg valaki másnak hamvasítóval átmosták a haját, majd hosszú alkudozások közben levágtak belőle öt millimétert. Utána átzuhintottak a hajmosó székbe, ahol összegutymolták a fejemen a pipirost, majd megint otthagytak, miközben a hamvasított hajat kihúzták és megszárították. Ezután megint én jöttem, plusz a felismerés, hogy nincs melegvíz, a hajamat egy olyan hőfokú akármivel mosták és öblögették, amit boldogult nagyanyáim “nyárivíznek” hívtak. (Ez nagyjából annyit tesz, hogy nem kell a vödör tetején betörni a jeget.) Oooké. Mindeközben a másik fodrász (ketten vannak) elpanaszolta, hogy az anyósa megbízta azzal, vegyen pólókat az apósának, a kozmetikus meg átment a szemközti kínaibótba, és hozott kettőt, amiről telefonos konzultációk nyomán eldöntötték, jóleszaz.

Valamilyen bizarr módon ekkorra már háromnegyed hat volt, valamikor menet közben levágták egy pasasnak is a haját, és én egyre kevésbé értettem, hogy a nyavalyába csúszott ki ennyire a seggem alól az idő, de végre átzuhintottak egy újabb székbe, és elkezdődhetett a hajvágás. Közben megérkezett a szaki is a melegvíz problémája kapcsán (nyilvánvalóan forródrótjuk van valakikhez, mert amúgy ilyen csak a mesékben szok megtörténni), és újra beállította a kazán elektromos izéjét meg gázizéjét, majd lelépett.

Már éppen elkezdődött a fejemen a nyiszinyiszi, amikor felhívott a RK, hogy hol a nyavalyában vagyok. Hol, mondtam neki, még mindig ugyanott. Ja jó, attól féltem, hogy. (Nem tudom, mitől félhetett, légvonalban háromszáz méterre voltam mindvégig a lakásunktól.) Innentől kezdve mindent rábíztam a fodrászra, lassan egy évtizede vágja nekem a hajamat, és tényleg nem én vagyok a nő, akinek kedve van öt millimétereken alkudozni.

A következő pillanatban öt perccel múlt hét, pontosan öt perccel túl azon az időponton, amikorra én a négyes-hatos vonala mellé voltam hivatalos, úgyhogy fizettem, mint a katonatiszt, és hazacaplattam. Otthon a RK éppen Dominique nevű barátnőjével zúmozott kellően nagy röhögések közepette, úgyhogy megálltam fél percre belekáromkodni a szakmai megbeszélésbe, vö. “mi került ezen a fejen négy órába, és a pénzről még nem is beszéltem”, majd felmásztam a Bűnök Barlangjába értesíteni az esti parti házigazdáját, hogy én elúsztam a fejmosóvíz habjain, tudja Isten, egyáltalán odaérek-e, meg egyáltalán érdemes-e még elindulnom. Ányeska, aki velem ellentétben nem szokta kötőszónak használni még magánbeszélgetésekben sem a bazmeget, erre azzal reagált, hogy “faszom fog nektek még találkozókat szervezni”, én pedig felmérvén a helyzet súlyát, némi bömbikélés közepette összeraktam egy cipősdoboznyi süteményt meg a már előkészített meglepetés-ajándékokat, aztán dupla zoknit és hatszáz réteg ruhát húztam az időjárás viszontagságai ellen, majd kivágtattam az ajtón, menet közben pápát intve a RK-nak, aki még mindig Dominique-kal smúzolt vagy zúmolt vagy miabokám.

Természetesen azonnal rájöttem, hogy épp a 880-as busz vaksávjában vagyok, amikor az Esztergom Béke térről 17:45-kor induló járat már rég elment, a 19:20-kor indulóra meg még negyven percet kell várni, úgyhogy ott álltam felmálházkodva és bömbikélve a buszmegállóban, ahonnan ugyan lerohanhattam volna a HÉVhez, de elvileg öt percen belül jönnie kellett volna egy ekvipázsnak, ami levisz odáig (és nem tovább), úgyhogy ott maradtam szobormód, kezemben egy cigivel, mert du. háromtól hétig még csak rá sem gyújthattam, a festék ugyanis, mint értesültem, a hidegben “behal”. Na és ekkor hívott fel légvonalban kétszázötven méterről a RK, hogy ne vigyen-e be a négyes-hatos mellé Pesztre.

De, mondtam én határozottan, durrantsd be Emesét, megyek haza. És akkor bevitt.

Továbbra is úgy fest, hogy nekem van a legérdekesebben unalmas életem, plusz királyi váltságdíjért restaurált fejem is van, és ma reggel ötkor vertek fel a szőrös disznók a reggelijükért, pedig én hajnali egykor helyeztem el végül ezt az extrán felpimpelt fejet egy párnán. Képzelhetitek.

Most elrohanunk megejteni a heti bevásárlásunkat (vö. halmozzunk fel mindent még a felhalmozók előtt – nem, valójában nincsenek ilyen terveink, egy átlagos heti bevásárlást képzeljetek el), utána viszont valószínűleg bealélok a futonon, mert öreg vagyok, és vakációm van. Most már tényleg.

* Ja, ez egy létező dolog. Az enyém annyival is mókásabb a szokásosnál, hogy nem hámlik. A tél úgy manifesztálódik az orczámon, hogy házi eljárásokkal jóformán lerobbanthatatlan, rücskös kordovány lesz a pofámon, vö. van bőr a képemen, de mint egy rinocérosznak, olyan. Mondjuk most már vettem a brutál radírozáshoz egy kis büzzögő masinát a kínaibótban, egyszer majd be is mutatom, ha nincs épp más álamügyem fojóba.