Tegnap a zuháréban a buszmegálló felé caplatva döbbentem rá arra, hogy ebben a szorgalmi időszakban nem kell többé nyolckor indulnom, hurrá. Amikor megjött a busz, elsőre azt hittem, nem látok jól, mert a sofőr mikulásjelmezben volt, desőt vattaszakállal. És én mindehhez úgy néztem ki, mint aki egész éjjel ajándékokat csomagolt az Északi-Sarkon. Lányos zavaromban nem is tudtam kinyögni mást, mint hogy “Ho-ho-ho-hó… izé, jó reggelt kívánok, esztergombéketérigkérekegyjegyet”. És a jegyhez kaptam egy szaloncukrot is! Ho-ho-ho-hó.

Ma én is osztok jegyet, afféle előrehozott vizsga keretein belül. A vizsgamanókat majd jövő héten aktivizálom, ma szóbeli lesz. Ennek örömére különös műgonddal pintyöltem ki magam, mert ezeknek a lánykáknak legalább fele többet tud már most a műszempillákról meg effélékről, mint én valaha is fogok. Nyilván éppen tegnap este kezdett kinőni az arcomból néhány gonosz ikertestvérem, mert ez a minimum.

Ami a pintyölést illeti, a buszravárások negyedóráit én mindig igen sikeresen használom ki, úgyhogy frissítettem a szemceruza-parkomat, minekutána a készlet háromnegyede beszáradt használatlanság mián. Na de most.

Ja, továbbra is sóher vagyok és egysíkú.