Szombat lévén letotyogtunk a piacra,

amihez nekem ezúttal afféle kékbeli szegényleánynak sikerült öltöznöm, és hirtelen ötletből előrántottam azt a veddfelkét is, amit négy éve turkáltam, hogy aztán alig hordjam. Kéne egy szanálást tartanom a szekrényeimben, mert amikor az új gardróbot populáltam be, egy csomó mindent találtam, ami nem volt rajtam évek óta, és valószínűleg már nem is lesz, de akkor nem volt kedvem még azzal is szórakozni, hogy ez ki, ez be, ez meg talántalán.

A szanálásra többek között azért is szükség van, mert addig (logikus módon) nem tudok venni/varrni új holmikat, amíg nincs hová begyömöszölnöm őket. Ugyanez nyilván egy csomó más dologra érvényes, például a rúzsaimra. A héten kemény inspekció alá vetettem a készletet, összesen öt darab röpült – avasak voltak, öregek, sosehordottak és így tovább. Úgyhogy ennek örömére vettem is kettő újat. A rúzsok fantázianevei továbbra is roppant élvezettel töltenek el,

vö. a világ egy bolondokháza.

Autentikus, mi?

Köztünk legyen szólva, én már két hete növekvő aggodalommal nézem a Számokat, mert ugyan átkozottul rühellem a gondolatát is, hogy esetleg megint onlány oktatást kell tartanunk, de azért mindenre fel kell készülni. Úgyhogy vettem ugyan új cipőket (még várom, hogy megérkezzenek), de ki fogom csinosítani a polcokat a Bűnök Barlangjában, legyen mit nézegetnie az ifjúságnak, ha megint beüt a gedva. (Ott tartottam az óráimat eddig is.)

Előrelátás, azám.