RSS

8/275 – Babaágy

03 jún

A sorozatban érkező csapások hatása lehet, de kezdem már roppant sztoicizmussal viselni, amikor újra és újra használhatatlanná metélem magam. Tegnap a kenyérvágó késsel sikerült bevágnom a mutatóujjam első két ujjpercét, hosszában, csontig, ráadásul felül. Ezúttal nem volt itthon senki a macskákat kivéve, de nekem mégse jutott eszembe ordítani, valószínűleg mert túl keményen kellett azon dolgoznom, hogy ne ájuljak el.

(A macskákra persze épp annyira számíthattam, mint… á, úgyis tudjátok. Borsószem királykisasszonytól például épp ennyi reakció telt ki, amikor már befáslizva felvánszorogtam lerogyni.)

Ilyen seb amúgy már volt rajtam egy, pont ugyanazon az ujjamon. Az annak a nyoma volt, amikor Krisztike nevű babámnak próbáltam egy kartondobozból készíteni ágyat, és úgy gondoltam, elég nagy és elég ügyes vagyok ahhoz, hogy ne kérjek segítséget az elfoglalt felnőttektől, ehelyett magam nyiszáljam le a doboztetőt egy késsel. Akkor éppen csalhatatlan érzékkel egy solingeni zsebkést választottam e célra, a házban a legélesebbet, és négy ujjam vágtam vele végig. Nagy buli volt. Az üvöltésre befutott anyám meg apám is, az egyik a fürdőből, ahol a mosógépet táplálta éppen, a másik a konyhából mosogatás közbenről, az akkor még icipici húgom meg úgyszintén ordítani kezdett egy további szobában. Azt talán mondanom se kell, hogy utána a fürdőt is fel kellett mosni (kifolyt a mosógép), na meg a konyhát is (kifolyt a mosogató).

A fejlődés annyiban tapasztalható (ha egyáltalán), hogy ezúttal nem keletkeztek plusz árvizek, és én megúsztam egy ujjal négy helyett. Az is igaz viszont, hogy akkor négyéves voltam és Terveim is voltak, úgymint BABAÁGY! Ezzel szemben ezúttal csak egy szendvicset szerettem volna enni. Mindent összevéve sajnos kénytelen vagyok oda konkludálni, hogy sokat romlottam negyvenegy-két év alatt, mehh.

Nem mintha ezúttal ne lennének Terveim, de még mindig ott ülnek a teraszon becsomagolva,

és ugyan már elkészítettem egy remek folyamatábrát arról, hogyan rántom véglegesen gatyába a hálószobát szombat-vasárnap-hétfő alatt (plafonfestés, gardróbszerelés, kiskutyafüle), de annak most reszeltek.

Eh, tökmindegy, úgyse jön ide senki.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2021/06/03 hüvelyk újracucc, eská, macs, nyár, otthoncsücsü, tavasz

 

5 responses to “8/275 – Babaágy

  1. perenne's avatar

    perenne

    2021/06/03 at 07:54

    Jobbulást! Az univerzum üzenete: vegyél példát a macskákról és pihenj!

     
    • mák's avatar

      mák

      2021/06/03 at 07:55

      Köszi, de az univerzum üzenhetne ennél kevésbé fájdalmas módokon is… 🙂

       
      • perenne2's avatar

        perenne2

        2021/06/03 at 12:54

        Úgy meg sem hallanád. Óh az a jó református munkaerkölcs!

         
  2. Dalbergia Retusa's avatar

    Dalbergia Retusa

    2021/06/03 at 19:17

    Jobbulást!

     
    • mák's avatar

      mák

      2021/06/03 at 19:19

      Köszi, meglesz. A kezem mindig gyorsan gyógyul. 🙂

       

Hozzászólás a(z) perenne2 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .