Vízmizériánk átmeneti megnyugvást talált – bővebben tényleg csak annyit tudok mondani róla, hogy vajmi vajvalami vajmegyen vajvalahova, mert a családom férfitagjai* buheráltak valamit a tömítéssel, de lövésem sincs, mit. Mindenesetre ha a vízvezeték-szerelőre lettünk volna utalva, tényleg nem jutunk sehova, az ugyanis egy és három közöttre ígérte magát, de végül csak este negyed hétkor telefonozott. (Hát ezek miatt glettelem én magam a falakat, több-ez-is-mint-a-semmi alapon. Ekkorka melóra valószínűleg leghamarabb 2023-ra találnék bárkit, ha egyáltalán.)

Mindeközben a húgom tegnap este tízkor megérkezett, ma már be is rohant a székesfőfaluba találkozókra, délután visszarohan, pakol, mint Bogdán az üres boltban, majd hazafut. Itt ugyan volt világjárvány meg minden, de azért ez stabilan tartja magát, mármint hogy a húgom néha átront rajtunk, mint fos a libán, majd tovafut.

Én ezzel szemben nem megyek sehová (mekkora meglepi, mi?), cserébe viszont további vizsgaanyagokat meg szakdolgozatokat gyomrozok, és ha minden jól megy, holnapra le is tudom mindet. Kedvem hozzá nyilván semennyi, de a kötelességtudat megvan, abban semmi hiba.

* Mínusz Maci. Ő is részt vett volna az akcióban, de kicsukták. Skandalum.