Miután a lehető legkonkrétabb módon végighánytam az éjjelt, és körülbelül annyira éreztem magam erősnek, mint egy egynapos kiscsirke, amikor negyed tízkor a RK nagybátyja megkopogtatta a teraszajtót, kezében egy üveg kölnivel – hát bizony én azt mondtam neki lassan és tagoltan, hogy “Menj el!”
Ez ugyan nem az én kapum, de az enyém is éppúgy zárva van. Természetesen épp ma reggel láttam félszemmel egy cikket, ami valami olyasfélén siránkozik, hogy a társadalmi szolidaritásnak végleg kámpeca egy olyan világban, ahol a porták kapui csukva maradnak, és nem engedik be a locsolókat. Nekem erről csak annyi a véleményem, hogy megette a fene azt a világot, ahol a társadalmi szolidaritás attól függ, vízbevető hétfő estéjére részeg lesz-e minden férfi, és fejfájásig büdös minden nő.
peony67
2021/04/06 at 14:09
Ehh, én már huszonegykét-három-négy éve sem engedtem be a locsolkodókat a világvégi, 96 lakosú zalai kisfaluban, ahol már úgyis én voltam a buggyantpestinő, szóval nem sokat ronthattam a renomémon… Elhatározásom csak megerősítést nyert, amikor a szomszédos házban lakó alkoholista szülők sokgyerekéből a legidősebb, és legkezelhetetlenebb bezörgetett (ex ment ki, hogy elküldje), és a pénzt váró markot tartó keze előbb volt, mint a legbüdösebb kölnit tartó keze (azt hiszem hangosan röhögött volna ki – vagy küldött volna el nőnemű felmenőimhez (a nemkívánt rész törlendő)… Azóta egyetlen hímneműnek van megengedve a locsolkodás (neki meg az igazolványába az én nevem van beírva anyja neveként), de neki is szigorúan tiszta vízzel.