Ez a drágaszág (tényleg az)

úgy került be a házba, hogy a Repülő Kutató, aki éppen a tengerentúlon lopta a napot turnézott Professzor Krtekkel, egyszer csak, derült égből gumibot, írt nekem egy üzenetet, valahogy ilyenformán:

“a metben vagyok

🙂

liliom vagy páva?”

Azt hiszem, valami igenigen embertelen időpont volt, amikor ezt megkaptam, úgyhogy válaszoltam rá nemtommit, aztán elfelejtettem az egészet. Mikor hazaért, nagy diadallal prezentálta nekem ezt a párnahuzatot, én meg pislogtam, hogy emmegmi. Mire ő, enyhén sértetten, hogy “hát a párnahuzat, amiről megkérdeztelek!”, mire én, hogy “ööö, szóval az párnahuzat volt… ööö, köszi”.

Most persze már tudom, hogy Louis C. Tiffany művéről, a Peacock Feather vázáról van szó, ami ott van a Metropolitan Museumban, és a világon mindenféle elképzelhető szuvenyírt gyártanak belőle, lásd itt,

de ez a párnahuzat itthon nálunk sose került fel semmilyen párnára, mégpedig egyszerűen azért nem, mert nem tetszik nekem. A sál tetszett volna, a toll tetszett volna, még az üvegnehezék is tetszett volna, de ezzel a párnahuzattal sose tudtam kibékülni. Hülyén szabdalták szét a tollakat, hogy beleférjen egy olyan koncepcióba, amire Lous C. Tiffany valószínűleg horkantott volna egyet, a színei meg afféle seízesebűze színek lettek az eredeti ragyogóakhoz képest.

Summa summárum, a RK hozott nekem egy 50×50 centis szövött-varrott patthelyzetet negyvenkettő dollárér. Továbbajándékozni nem bírom, mert végül is a férjem hozta haza nekem a Metből, mint túl nagy kutya a szájában túl messziről egy túl kicsi papucsot, de az összes többi párnahuzatomhoz úgy passzol, mint kujak a szemhez, és még ha passzolna is a többi párnahuzatomhoz, egyszerűen nem tetszik, no.

És most emelje fel a kezét az a megátalkodott mariekondo, akinek nincsenek efféle holmik a birtokában.

Következő ajánlatunk a szerdai himmihummi-poszthoz: