Azt hiszem, többé-kevésbé megegyezhetünk abban, hogy amikor itt felnőtt néninek látszom, akkor éppen nagyokat hazudok, amikor meg kissé kótya középcsoportosnak, akkor tényleg kint voltam a világban.

Ma, mint ezt élesszemű olvasóim megállapíthatják, tényleg kint voltam. Heti nagybevásárlás rulez. Valamilyen vidám agyrágóbogárnak engedelmeskedve vettünk még egy majdnem kétkilós lazacfilét is, annyira kirúgtunk a hámból. Emesében ma amúgy rádió szólt (az a gyanúm, a RK kicsit megunta a playlistet, pedig nem is nagyon császkál Emesével olyan hosszú utakon, mint a szopornyica előtti időkben), így kénytelen voltam realizálni, hogy a rádióreklámok az égegyadta világon semmit sem javultak az elmúlt harminc évben. Mindenesetre amikor a reklámbige elhadarta a kellő mennyiségű mű-lelkesedéssel a hangjában, hogyaszongya “Drágám, itt az új év, kell egy új ruhatár! Elugrom a *mittoménhova, nem járok én sehová, max. turkálókba, biztos valami bevásárlóközpont lehetett*!”, odafordultam a RK-hoz, és azt mondám: “Drágám, elfogyott a teljes kiőrlésű rozsliszt, dobjál ki a kereszteződésnél! Elugrom a Halmschlágerhez!”

És így is lett.