(Mára felfüggesztjük a Pinokkió hadműveletet, inkább mesélek.)

Amióta beütött a szopornyica, meg vagyunk győződve arról, hogy ha beköszönt valamelyikünknél egy vakbélgyulladás, a konyhapulton kéne megműtenünk magunkat szakácskéssel. Egyébként sem vagyunk nagy orvoshozjáró népek, de tavaly március óta én pl. csak mellrák-szűrésen voltam (az ilyesmit roppant fontosnak tartom, úgyhogy uccuneki, szopornyica ide vagy oda), a Repülő Kutató meg szemésznél. Egy ponton túl az ember már nem mondhatja, hogy a szeme jó, csak a karja nem elég hosszú, pláne ha az egész napja bötűk között telik. Meg is kapta szépen az új szemüveget, ami elvileg ugyan nem multifokális (még), de nagyjából ugyanazt csinálja, mintha az lenne.

Az orvoshoz járást mink ebben az időszakban választott képviselőinken keresztül gyakoroltuk, értsd macskák. Pocinak tegnap adtuk be az utolsó gyógyszert, de Lóci meg a pityikélője állandó kontrollt igényel, Maci pedig, hogy is mondjam, még folyamatban van. Amikor először elküldtem a RK-val, azt mondtam neki, hogy szóljon bent a szervizben, teljes generált kérünk olajcserével. Nos, mivel egy autóval ellentétben egy macskát nem lehet ott hagyni egy hétre, ami alatt szétkapják, és lecserélik benne soké’ az alkatrészeket, lépésről lépésre haladunk. Az elmúlt két hétben a szájgyulladásával szórakoztunk, aztán majd jöhet a többi.

Mindezt azért meséltem el, hogy megértsétek A Nagy Macskahordozó Mizériát. Nekünk anno két macskahordozónk volt, remek fröccsöntött nájlon mind a kettő. Aztán Celó letörte az egyiknek az ajtaját, miután csontig harapta az ujjam, és azóta nem volt csak egy. Ezzel az egy macskahordozóval szállítgattuk ide-oda az állatkákat, és szarban lettünk volna, ha egyszerre többet is kell, de azt megúsztuk. Szarban valami más miatt lettünk, hajaj.

Nem teljesen érthető okokból (az akceleráció lesz az vajmi) egyre nagyobb darab macskáink vannak. Celofán lényegében akkora volt, mint egy méretesebb tengerimalac, csak nem olyan duci, mellette Poci tényleg Nagyseggű Maruszjának számított. Aztán jött Lóci, aki leginkább egy görögdinnyére hajaz. A méretkülönbségek nyilvánvalóak voltak, de mivel a két macska sosem tartózkodott ugyanabban a légtérben, leginkább abban a formában jelentek meg, hogy anyósom, akihez Lócit kiadtuk dajkaságba, innentől kezdve Pocit “pici, csinos, sovány cicának” kezdte titulálni. Ezt Nagyseggű Maruszja meglepett pislogással fogadta, ilyesmihez nem volt hozzászokva. És aztán végül jött Maci, aki nemcsak akkora, mint egy bornyú, de ha végre kikezelik a mindenféléit, fogyókúrás programra is lesz ítélve, plusz kajla, mint egy részeg gibbon. Nédda.

(Igen, ablakot kéne pucolni. Majd.)

Na szóval a macskák egyre nagyobbak (és csámpásabbak) lettek, mi pedig még mindig ugyanazzal a fröccsöntött nájlon hordozóval hurcoltuk ide-oda az egész menazsériát, holott például Lócinak szét kellett csavarozni az alsó meg felső részt, hogy bele lehessen pakolni, mert ha megkutyálta magát, nem fért be az ajtón. Hát ez a fröccsöntött nájlon hordozó esett szét a RK kezében. Nagyobb baj, hogy Maci éppen benne volt. Még nagyobb baj, hogy éppen akkor akarta betenni a kocsiba az állatkórházból hazafelé indulvást. Az utcán. Az első alkalommal, amikor elvitte teljes generálra plusz olajcsere. Maci ugyan igen nyugodt példány*, de ez neki is sok volt.

A következő végtelen perceket a Repülő Kutató azzal töltötte, hogy az állatkórházzal szomszédos telekről próbálta begyűjteni a ház tulaja és az épp ott tartózkodó GLS-futárok segítségével a tuják alatt bujkáló, csipezetlen macskát, aki épp túl volt egy szurin meg egy vizsgálaton meg más olyan dolgokon, amik egy évek óta velünk élő állatot is kiakasztanának, nemhogy egy olyat, aki épp csak nemrég került hozzánk. Hát így esett, hogy Maci az első állatorvosi látogatás után a csomagtartóban jött haza a hordozó roncsaival egyetemben.

És így esett, hogy dérrel-dúrral beruháztunk egy elöl és felül is nyitható, fémrácsos macskaböribe, ami tíz kilóig teherbír és rugózáras lappancsa van.

* Eddig még sose volt olyan macskánk, aki odaáll nézni a konyhapulthoz, hogyan készítjük elé a gyógyszerét. Poci már akkor hét határon túl van a futon mögött, amikor elkezdek lerámolni a pultról, hogy odaférhessen egy macskasegg. Maci ezzel szemben lényegében sorba áll a gyógyszerért. Lenyomni ugyan neki is le kell, de utána sem lappang sértetten a bútorok mögött, hanem hanyatt vágja magát, hogy simogassuk.