Éjjel álmomban találtam egy századeleji újsághírt egy gazdag öregemberről, aki szerelmi vallomás gyanánt jótékonysági árverésen negyvenezer lekváros fánkot vett meg egy ifjú hölgy számára. Az ifjú hölgy erre ezt a negyvenezer lekváros fánkot szétpakolta a lakásában, és belépőjegyért árulta a látványt. Mindezt (még mindig álmomban) elmeséltem kocsmázás közben a barátnőimnek, hogy megröhögtessem őket, de ők nem értették, miért röhögök ezen az igen szép romantikus történeten.
Konklúziók, avagy mitisakarhatott mondani nekem a cihém:
- fánkot kéne sütnöm;
- ideje megint vicces dolgokat böngészni az Arcanumban;
- marha rég találkoztam a barátnőimmel.
Mindeközben a való világban, ó, öröm, ó, bódottá, végre összeereszthettük a macskákat.
Pocin ugyan az látszik, hogy “mingyá lekenek neked egyet” (megtörtént), de ezzel együtt is jóval nagyobb nyugi van, mint az elmúlt héten bármikor. Phű.
