Éjjel álmomban találtam egy századeleji újsághírt egy gazdag öregemberről, aki szerelmi vallomás gyanánt jótékonysági árverésen negyvenezer lekváros fánkot vett meg egy ifjú hölgy számára. Az ifjú hölgy erre ezt a negyvenezer lekváros fánkot szétpakolta a lakásában, és belépőjegyért árulta a látványt. Mindezt (még mindig álmomban) elmeséltem kocsmázás közben a barátnőimnek, hogy megröhögtessem őket, de ők nem értették, miért röhögök ezen az igen szép romantikus történeten.

Konklúziók, avagy mitisakarhatott mondani nekem a cihém:

1. fánkot kéne sütnöm;
2. ideje megint vicces dolgokat böngészni az Arcanumban;
3. marha rég találkoztam a barátnőimmel.

Mindeközben a való világban, ó, öröm, ó, bódottá, végre összeereszthettük a macskákat.

Pocin ugyan az látszik, hogy “mingyá lekenek neked egyet” (megtörtént), de ezzel együtt is jóval nagyobb nyugi van, mint az elmúlt héten bármikor. Phű.