Ha varrok magamnak valamit, általában orrvérzésig hajlamos vagyok azt hordani, szóval ne számítsatok nagy változatosságra a következőkben, legfeljebb a vicces felemás zoknikban.

Mint látható, továbbra sincs semmi kedvem a hajmosáshoz, és amíg van a házban kendő (van), el is tudom odázni mindaddig, amíg már elodázhatatlan. Ezzel szemben továbbra is igen nagy elszántsággal terítem a kupit a Bűnök Barlangjában:

Ja, csoki is van az asztalomon. Miért éppen az ne lenne? Hedonizmus a magasfokon, azám. Zene, csoki meg ficnik. Most éppen ezt a félbemaradt izét prüttyögtetem,

és nyilván nem állok meg ezen a ponton, de nem ám.