RSS

Szaporulat a szekrényben (is) 8/4 – Túlélőcsomag vajmi

13 nov

Tegnap bent voltam influenzaoltásért a székesfőfaluban*, és mivel utoljára valamikor nyáron voltam odabent (nem vicc), összekötöttem a kellemetlent a haszontalannal, vagyis beiktattam néhány beszerzést. Mikor itthon kipakoltam új szerzeményeimet, rövid, de heves röhögőgörcsöt kaptam, mert csak akkor sikerült realizálnom, hogy afféle “túlélőcsomag karanténidőkre” gyűjteménnyel tértem haza. Marha vicces. (Nem, nem az.)

Voálá, itt az összes holmi, amit széles hátamon hazacűgöltem tegnap.

A horgolófonalak, tekintetes bíróság, muszájosak voltak. Talán emlékeztek még rá (egy frászt emlékeztek), hogy tavasszal-nyáron milyen pusztítást végeztem a készletben. Azt azóta sem sikerült pótolni, de most egy kicsikét igen, hála néked, Euroshop.

Vettem ollót meg horgolótüveket is, mert ki tudja, mikor támolygok ismét arrafelé, és ezek, ha nem is számítanak teljességgel fogyóeszköznek, hajlamosak eltűnni a Bűnök Barlangja tájain, ne tudjátok meg, mekkora kupleráj van most ott éppen. Ezenfelül, mivel már vagy két éve nem történt efféle, vettem egy Burdát, mert már azt se tudom, milyenek ezek. Hááát, a régiek jobbak voltak. (A ’97-’05 közötti időszakra gondolok.)

Ezenfelül, úgy fest, tanultam az olaszoktól, akik a második hullám hisztijében a megszokott liszt-olaj-pasta-budipapír beszerzéseken felül hajfestéket is vettek quantum satis. Hajrá, pipiros.

Korpuszom további restaurálására vettem sampont, meg becsámpáztam az Yves Rocher-ba is, akik töretlen derűvel küldik nekem a havi ajánlatos képeslapjaikat.

Gondoltam, kihasználom az akciókat, a testápoló (ezúttal a tél meg a nyuginyugi mián/érdekében egy levendulás-szedrest vettem) meg a hidratáló arcmaszk siralmasan fogyóban volt. Szokás szerint persze nem csak kedvezményeket vágtak hozzám, hanem kis ajándékcsomagot is. Remek.

Ez már egy ideje tervben volt, és valószínűleg igencsak hasznos beszerzés lesz: egy fotóállvány.

Kicsi, viszonylag olcsó, nem is túl erős vagy ügyes, de az én szuperkompakt gépeimhez pont jó lesz, és nekem Terveim vannak.

Mivel úgyse mocorgok sokat odakint, vettem egy bentimocorgós tornacipőt, mert ilyen színben még nem volt. Ha megérjük, jövőre majd odakint mocorgok benne. Addig is, nédda, milyen szépen harmonizál a sárga nyafogóruhámmal.

Na és persze az évszak nyomorúságait kivédendő kellett valami, ami fényes meg illatos, úgyhogy gyerünk, fényfüzér meg illatgyertya. Ez utóbbi ahogyan a lengyelek elképzelik a skandináv karácsonyt, tavaly már vettem ilyet, és szerintem elég jó elképzelés.

Hát ezt sikerült “sopiznom” tegnap, és mindent összevéve úgy fest a kupac, mint amikor az ember rákészül arra, hogy az orrát is alig dugja majd ki a házból. Talán mert tényleg.

* A munkahelyem organyizálta meg nekünk, és akkora tömegek jelentkeztek rá, hogy ábécésorrendben lettünk beosztva. Jelentem, ez volt életem legelső influenzaoltása, mert eddig mindig úgy voltam vele, hogy bahh, ha bekapom, hát bekapom, szelaví. Idén nyilván az ezzel kapcsolatos hozzáállásom is árnyalódott kicsinyt, ezúttal azt gondoltam, hogy “épp elég baj a szopornyica, még egy influenzát is benyalni, hogy aztán ott keceteljek, éppen mitől vagyok felfordulva, még csak az hiányzik”.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/11/13 hüvelyk ajándék, eská, tél, turkálgat, ősz

 

4 responses to “Szaporulat a szekrényben (is) 8/4 – Túlélőcsomag vajmi

  1. Zsuzsi

    2020/11/14 at 14:06

    Jó kis szerzemények. Klassz a sárga cipő. Ezt az illatgyertyát én is szeretem, télen át erős igényem van az illatos, fénylő dolgokra. 🙂
    Mivel most egy fonalboltban dolgozom, mondhatom neked, hogy mások is hörcsögölnek a Cataniából (is), ekkora kosárnyi adagok egyáltalán nem ritkák a webshopos rendelések között. 😀

     
    • mák

      2020/11/14 at 17:12

      Egyszer majd nagy szégyenkezéssel meg fogom mutatni az összehörcsögölt fonalaimat. Maradjunk annyiban, hogy ha évekig nem vennék egy gombolyaggal se, akkor is ellennék valahogy 🙂

       
      • Zsuzsi

        2020/11/15 at 09:16

        Nekem egy kétajtós szekrényem csak anyagokkal van tele. De sőt, az még nem az összes… 😀

         
        • mák

          2020/11/15 at 09:19

          Jah, az anyagok. Háát, az enyéimet többé-kevésbé teljes pompájukban láthatja bárki, aki a Bűnök Barlangja fotóit nézi, és szerintem több van ott, mint egy kétajtós szekrényben… 🙂

           

Hozzászólás a(z) Zsuzsi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: