A felfordulásaimat jobb szeretem a vakációkra időzíteni, ha ez lehetséges, de ezúttal a szervezetem azt harsogta, hogy “eddig és netovább”, legalábbis más magyarázatom nincs arra, hogy miért jártam úgy, mint a szólásbeli lakodalmas kutya. Háromnegyed hat se volt még, és már Poci is hányt egyet, meg én is – ő beérte eggyel, én most tartok ötnél. (A RK természetesen jobban aggódott a macska miatt, mint miattam. Jellemző.)

Azt leszámítva, hogy eresztek alul is, felül is, mint a bébik, de én nem tudnám hopocáltatással és pelenkával ellátva sem teljesíteni a buszutam, egyelőre nem tudok más megoldást kitalálni, mint eldűlni oldalvást, és megvárni, amíg elmúlik. Francba.

(Ne aggódjatok nagyon, a gyomrom leszámítva semminek nincs baja. Roggyant vagyok, de kitartó, akárcsak a sarkantyúka utolsó virága.)