RSS

7/313 – Sminktanács

09 Júl

A mai hajnal hülyeálmában egy kannibál motorosbandának adtam sminktanácsokat azért, hogy a) ne egyenek meg, b) elfuvarozzanak egy esküvőre, ahol az egész násznép (karonülőktől dédmamákig) görkorcsolyát hordott, és az ifjú pár a Gaudeamus igiturra vonult be. Az esküvő természetesen a valamikori középiskolámban volt, amihez viszont a cihém hozzáillesztette a jelenlegi munkahelyemről a dísztermet, a kettő közötti összeköttetést pedig a valamikori Castro kocsmán keresztül oldotta meg. Ó, édesjóistenem. A násznépből valaki, akit már évtizedek óta nem láttam, gratulált nekem, hogy milyen szépen megtanultam azóta magyarul, bezzeg egyetemista korom elején azt sem lehetett érteni, mit mondok, én meg álltam ott idült mosollyal, a kezemben kettő darab füstölgő cigaretta, mint egy Fitzgerald-hősnőnek, és az egyik lábammal hősiesen takargattam a másikat, mert a harisnyámon hangosan, pattogva futott felfelé a szem.

Nincsenek nekem különösebb illúzióim a józaneszemmel meg a fantáziámmal meg tán a tudatalattimmal kapcsolatban sem, de azt hiszem, megértitek, ha a mai napra fejest ugrok ezekbe itt.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2020/07/09 hüvelyk újracucc, eská, nyár, otthoncsücsü

 

5 responses to “7/313 – Sminktanács

  1. vica57

    2020/07/09 at 10:53

    Kifejezetten irigylem az álmaidat 🙂

     
    • mák

      2020/07/09 at 11:20

      Lehet, hogy te is ilyeneket álmodsz, csak nem emlékszel. 🙂

       
      • vica57

        2020/07/10 at 07:39

        Valóban nagyon kevés álmomra emlékszem.
        Talán jobb is, mert mindig iszonyú agresszív vagyok, kb mint Bruce Willis, vagy G:I Jane, és azt is csinálom, amit ők: menekülök és ölök.
        Túl sok fantázia nincs bennük, csak csomó akciófilm elem.

        Kislány koromban meg olyanokat álmodtam, hogy egyedül maradtam, eltévedtem (a valóságban sose volt ilyen élményem). Ennél azért tényleg jobb a lövöldözés is 😀

        A fantáziadús körítést irigylem nagyon 🙂

         
  2. Zsuzsi

    2020/07/09 at 19:51

    Ha ezt nem álmodtad volna, megkérdezném, mit ittál, de így… Tán, hogy mit ettél lefekvés előtt, mert még arra szoktak kacifántos álmokat fogni.
    A lilákokból mi lesz(lett)? 🙂

     
    • mák

      2020/07/09 at 19:53

      Á, nekem nem kell semmi speciális étrend a hülye álmokhoz, azok csak jönnek.
      A lilákokon még dógozom, de mihelyst lesz belőle valami, hűségesen beszámolok.

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: