RSS

7/310 – Papaya

06 Júl

Amikor felébredek hajnalban pörögni egy kicsit, aztán visszaalszom, olyan színes-szagos marhaságokat szoktam álmodni, hogy csak na. Ma hajnalban például elkezdtem együtt élni egy pasassal, akivel úgy ismerkedtem meg, hogy összetévesztett a barátnőjével. A csajról amúgy kiderült, hogy alig egy héttel azelőtt nyomtalanul eltűnt, de ez engem valamiért nem zavart. Annyira nem, hogy két nap együttélés után elrepültünk a pasival Dubajba, csak úgy. És én mindvégig úgy gondoltam, hogy ez igen jó hecc lesz. Még akkor is, amikor az ismerőseinek a volt barátnője nevén mutatott be. A hajnali MÁKnak, szögezzük le, annyi esze sincs, mint egy vödör lepkének. Ébren én akkor sem csinálnék ilyet, ha megígérnék nekem a toronyórát lánccal meg ráadásként a Burj Khalifát is, és szerencsére ezúttal is megébredtem még azelőtt, mielőtt a pofa megfojt, feldarabol, aztán szétszórja foszlányaimat a sivatagban.

A hajnali pörgés alatt egyébként, még mielőtt elkezdtem akkora egetverő marhaságokat csinálni, mintha nem olvastam volna össze könyvtárra rúgó szakirodalmat a darabolós gyilkosokról, kimostam egy gépnyi lakástextilt meg kozmetikai kezeléseket applikáltam a pofámra, köztük egy olyan éjfekete maszkot is, ami mézzel és papayával (meg, gondolom, pézzel és mamayával*) volt átitatva. A mézes papaya jelentősen nehezített az életemen, mert a mosógép lejárt már ugyan, de én mégse mehettem ki a teraszra teregetni, mert a szomszédban égett a villany, és apósomnak csak most áprilisban volt szívműtéte. Nemigen akartam megreszkírozni, hogy kijöjjön a teraszra, ugyan miért csörömpölök. Hé, még én sem szívesen találkoztam volna magammal a teraszon ebben az állapotban.

Nem mintha a mostani olyan csecse lenne, de legalább nem kap infarktust az, akire rámosolygok. Jó esetben.

Ma amúgy mindketten ilyen kékbeli leányok vagyunk. Poci is.

* Ettől a szóviccbokortól szigorúan elhatárolódom. Nem én voltam, tekintetes bíróság.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/07/06 hüvelyk eská, macs, nyár, otthoncsücsü

 

4 responses to “7/310 – Papaya

  1. Dalbergia Retusa

    2020/07/07 at 00:11

    Látom, a honlap linkjeinek is megtetszett a kékbeliség 🙂

     
    • mák

      2020/07/07 at 08:06

      Jé, tényleg. (A wordpress időnként önhatalmúlag aktivizálja magát ilyen dolgokban.)

       
  2. Kingha Fetyko

    2020/07/07 at 21:35

    szepseges ez a ruha …

     
    • mák

      2020/07/07 at 21:37

      Pedig éppen tegnap fontolgattam, hogy szétvágom, mert az anyag szuper, de a szabása tényleg olyan, mintha baltával csináltam volna.

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: