Rohadt morcos vagyok máma, de ha elmondom, miért, valószínűleg jót fogtok nevetni rajtam. Arra ébredtem, hogy éppen azt álmodom, kitettem a tányéromra az utolsó kurkumás panírozott csirkecombot kis sajtocskák meg effélék közé, aztán elmentem kezet mosni, és mire visszajöttem, a Repülő Kutató megette. Ott álltam nyafogva a sajtocskákkal, ő meg roppant bocsánatkérően magyarázta, hogy “azt hittem, neked már nem kell”, mire én, hogy “mit csináljak máskor, harapjak bele?”

A házban természetesen nincs kurkumás panírozott csirkecomb, tervbe sincs véve, hogy legyen, és őszintén nem is érdekel annyira, hogy tervbe vegyem, de ez nem segített azon, hogy (már az éber valóságban) ne közöljem a Repülő Kutatóval, hogy rettentő igazságtalan volt tőle, amiért megette a csirkecombomat.

És akkor most képzeljétek hozzá, milyen arcot vágott erre az igaztalanul megvádolt férfiú.

Én közben, mint látható, továbbra is fázom, de egészen “cicarátétes nyafogóruha karácsonyi mézeskalácsos zoknival” mértékben fázom.