A helyzet rossz és közepesen reménytelen, én meg ugyan vidámkodhatok itt hétszámra, de attól még ugyanúgy hajnali háromkor ébredek arra, hogy szorongok, és nincs az a horgolás vagy macskafésülés, ami elmulaszthatná ezeket a hajnali felriadásokat. Közben apósomnak megvolt tegnapelőtt a műtétje, és elsőre minden fasza volt, várakozásoknak megfelelő és komplikációmentes, de tegnap este már meg akarta verni a nővért oxigénhiányos zavartságból kifolyólag, úgyhogy most vissza az intenzívre, nyugtatókkal. És láza is van.
Szóval próbálkozom én, de attól még anyám minden alkalommal lemossa szappannal a kulcsát, ahányszor kimerészkedik a lakásából Grazban, Filoméla meg véresre rágta már a távoktatás eredményeként mind a két hüvelykujját, a Repülő Kutató pedig társszerzős tanulmányt ír távpartiban (épp tegnap jöttem rá, hogy a jebezeusát neki! már megint 2005-ben vagyunk!*), és annak ellenére, hogy továbbra is luxuskörülmények uralkodnak, mert nem vagyunk betegek, megvan a munkánk, nem veszítjük el a házunkat és van megtakarításunk, hát én egyre nehezebben viselem ezt a Dekameron projektet. A rossebbe, igen kemény rádöbbenés, hogy azok a tizennegyedik századi seggarcok jobban vették az akadályokat nálunk. (Bár nyilván tudom, hogy miért, és ha sokáig tart a kolera, ezt sem ússzátok meg, hogy kifejtsem.)
Ami ilyenkor segít, az a munkaterápia, úgyhogy kirámoltam egy konyhaszekrényt, és ki fogok még rámolni néhányat, az agyműködésemet fülbezenével próbálom a minimumra csökkenteni, és elővettem egy üveg Braník nevű becsületsüllyesztőt a pincéből.
“Már csak bosszúból is túl fogjuk élni ezt”, szoktam mondogatni anyámnak telefonba, és én tényleg azon vagyok, hogy toszná telibe egy taliga aprómajom.
* Ezt majd a közeljövőben részletezem is, arra mérget vehettek.
Minden nap más - mindennap más 
kingafetyko
2020/03/29 at 17:52
baxxus aterzem. –
Dalbergia Retusa
2020/03/29 at 19:58
Engem érdekelne a tizennegyedik századi seggarcokról szóló értekezés, de ehhez tényleg nagyon sokáig kell tartania a kolerának, akkor inkább maradnék tudatlan.
Remélem, hamar jobban lesz az apósod!
vica57
2020/03/30 at 07:17
Remélem, minden rendben lesz apósoddal.
A hirtelen totális életmódváltás nem könnyű,főleg, ha ráadásul nem is önkéntes.
És hát igen, az aggódás családtagok, barátok, többi ember miatt, nagyon frusztráló.
mák
2020/03/30 at 07:31
Még csak azt sem mondanám, hogy annyira totális életmódváltásról van szó, én nem nagyon mászkáltam sokat korábban se. Az aggódás része az, ami túlmegy a tűréshatáromon.
vica57
2020/03/31 at 05:02
Igen,megértem.
Nekem sajnos már nincs olyan idős hozzátartozóm, aki miatt idegeskedni kellene (én vagyok a 63 éves, tulképp “célcsoport”), hát izgulok a fiam és családja, meg az idős barátaim miatt.
Az, hogy korábban nem mászkáltál el, azért annak is köszönhető részben, hogy a munkába járás egy hatalmas mászka voltaképpen. Én magam is évtizedekig ingáztam, tudom, miről beszélsz.
Ami azt illeti, úgy 6 éve alig vártam, hogy végre távmunkás lehessek. Sokan bevállalták a kollégák közül, és többen pár hónap múlva inkább a bejárást választották ismét, mert nem bírták megszokni a bezártságot. Nekem tökéletes így. Meglehetősen antiszoc voltam mindig is 😀
peony67
2020/03/30 at 13:42
Piszkosul nem szeretném, hogy ez a mizéria sokáig tartson, ugyanakkor piszkosul érdekelnek a 14. századi seggarcok… szerintem nem is voltak annyira azok, na.
mák
2020/03/30 at 14:26
Persze hogy nem, csak éppen dühös voltam rájuk, mint a harmadikos kislány az osztálytársára, akinek megy a matek, ő pedig hiába izzad, nem tud összehozni egy kettesnél jobbat. 🙂