RSS

7/162 – Hejdunáról

09 feb

Ébredés óta ez megy a fejemben, és tényleg lövésem sincs, miért, mert a szél nem fúj, szegénynek nem tartom magam, és a katonaságot mint karriert még a Jancsikák számára sem gondolom a legjobb választásnak, nemhogy a Juliskáknak.

Két héttel ezelőtt odaplántáltam magam a Repülő Kutató elé, és roppant szigorúan közöltem, hogy az életünkben ezentúl Rendszeresség lesz meg Rend, cserébe nem lesznek “milegyenavacsora” és “kifőzimeg” kérdések, mert minden meg lesz tervezve előre, hétfőnként valami tepsis izé, aminek a maradékait másnap valami egyébbel izé, szerdán leves és kenyérsütés, csütörtökön meg felrakunk valamit a lassúfőzőbe ésígytovább. És ehhez vasárnap bevásárolni fogunk. A Repülő Kutató látszatra igen mérsékelten volt meggyőzve, legalábbis nem látszott rajta, hogy ezt az én tervemet kitörő lelkesedéssel fogadná, ehhez képest viszont ma tízkor rám nézett, hogy akkor most ugye megyünk vagy mivan.

Naná hogy. Rend és Rendszeresség, juhé.

Azzal ugyebár mindannyian tisztában vagyunk, hogy ha én varrok valamit, addig úgyse nyugszom, amíg fel nem veszem, úgyhogy parancsoljatok, itt van nektek szép piros biliszerű sapkalap. (Tényleg varrnom kell még párat, mert ez naaaagyon tetszik nekem.) Egyúttal nyilván azt is tudni, hogy a lódenkabát még nincs kész, mert akkor meg azt vettem volna fel. Ki kell még találnom, hogyan rakok bele gombolást, de már vannak terveim és ötleteim, úgyhogy valószínűleg még ma prezentálni tudom nektek azt is. További juhé.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/09 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: