RSS

7/157 – Törpegörény

04 feb

Az éjjel azt álmodtam, hogy van két törpegörényem. (Valójában leginkább érdes szőrű, zsemleszínű tengerimalacokra hasonlítottak kicsi háromszögű vidrafejjel, de hát az álmok belső logikája szerint ez így van rendjén. Hé, van, aki lila sárkányokkal álmodik, mi ehhez képest egy vagy két tengerimalac-törpegörény.) Nagyon szeretetteljesek és simogatásra éhesek voltak, mégpedig szó szerint azok, ugyanis ott ültek az ölemben mind a ketten, az egyik kezemmel az egyiket kellett simogatnom, a másikkal a másikat, és ha abbahagytam egy pillanatra, haraptak belém egy kicsikét, csak úgy figyelmeztetésül. Na mármost bármilyen kicsit harapnak az ember kezébe, egy adott ponton túl így is, úgy is fájni kezd, úgyhogy ott ültem egyre zsongóbb mancsokkal, és azon törtem a fejem, ugyan hogyan szabadulhatnék el ezektől a nagyon-nagyon barátságos és szeretetteljes dúvadaktól.

Aztán felébredtem. Gondolom, senkit nem fog meglepni, hogy mindkét kezem be volt szorulva alám, és el volt zsibbadva az érzéketlenségig.

Gondolom, az sem lep meg ezek után senkit, ha mára beküldöm a helyettest. Ő legalább nem harap. (Tényleg nem.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/02/04 hüvelyk eská, macs, tél

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: