RSS

7/88 – Heveny

27 nov

Tegnap nyavalyásan hosszú és igen munkás napom volt, mire a végére értem, már csak a rövidáruboltot akartam, de az persze addigra bezárt, úgyhogy inkább búsan hazatotyogtam. A buszról viszont le kellett szállnom egy kilométerrel korábban, mert a Berci nevű mendikás macskának elfogyott a száraz papija, ha pedig az ember szerződést kötött egy macskával (“alulírott ezúton fogadja meg, hogy a továbbiakban Vörös Bertalan reggeli és esti etetéséről gondoskodik, melyért cserébe nem kap semmit”), azt tiszteletben kell tartani. Mindenesetre mire bezuhantam az ajtón, öreg este volt, Poci pedig természetesen ott állt az előszobában, mint egy egyszemélyes, szőrös, szemrehányó fogadóbizottság. Naná, hogy nem azt kérdezte meg, “Milyen napod volt, mami?”, hanem azt, hogy holakajám. Úgyhogy tápláltam őt is meg Bercit is, és végül magamra is gondoltam. Végül. Höhh. És oly bús voltam és elgyötört, hogy főztem magamnak egy kakaót is. Itt ezeken a tájakon sem kakaót, sem lágytojást nem szoktam magamnak főzni, azokat a Repülő Kutató prezentálja nekem, amikor nagyon le vagyok roggyanva, de ezúttal nincs Repülő Kutató, azazhogy van, de messze. A legutóbbi információm az volt róla, hogy éppen San Francisco tizennyolcadik legjobb kínai éttermében ül Professor Krtek és más kollégák társaságában. Grr.

Mindehhez ráadásul már megint kezdek kalapács és üllő közé kerülni. A harmadévesek meg a gyakorló óvodájuk, mint (szinte) mindig. Az ugyan megtisztelő, hogy mindenki nekem panaszkodik a másikra (egyrészt azért az, mert ezek szerint elhiszik rólam, hogy meg tudom oldani a problemmát, másrészt meg azért, mert szintén a jelek szerint megbíznak bennem annyira, hogy nekem nyiforogjanak, ne pedig a hátam mögött), az pedig bizonyos értelemben felemelő, hogy ha megkapargatjuk, valójában mind a két fél minőségi teljesítményre törekszik, de időnként igencsak kedvem lenne hagyni ezt a moderálási feladatot a francba, összeereszteni őket egy sötét sikátorban tanteremben, aztán deathmatch. Mindenesetre ma tancsitancsi után oviba látogatok, és próbálok nem rontani a helyzeten, van már most is bajuk éppen elég.

Amúgy engem már egy hete kerülget valami felső légúti kutykurutty, amiről eddig azért nem nyávogtam itt, mert gondoltam, majd csak abbahagyja, de még mindig nem, hogy ütné meg a ragya. Mindenféle recsegős baritonhangú köhögések és az orromból meg a torkomból távozó idegen zöld létformák között tengetem a napjaim. Egyéb bajom ugyan semmi, se láz, se ízületi fájdalom, se fáradékonyság (legalábbis nem több, mint amennyi így félév vége felé szokás), viszont a tegnapi 6×45 perc pofázás végére úgy berekedtem, mint a vöcsök. No de fel a fejjel, amíg van, ez a mostani egy különleges világhét, aminek négynapos hétvége van a semekében, és a Repülő Kutató is hazajön csütörtökön. Igaz, ez azt jelenti, hogy őt is táplálnom kell, úgyhogy megvettem az alapanyagokat egy thai csirkesalátához, és a mai hazatotyogás után össze is készítem neki.

A lakás legalább ragyog, mint Salamon töke (jelzem, ez is csak addig tart, amíg a RK hazatér a tengerentúlról, mert akkor majd megint széthagy mindent mindenhol), tegnap Atilláné végigredvázta az egészet. Vele is már csak távismeretségem van, akkor gyün, amikor én már, és akkor megy, amikor én még nem vagyok itthon, a szomszédból eresztik át a pincén keresztül, és ennek ezúttal igen izgalmas következményei lettek, mert anyósom éppen akkor ugrott el negyedórára valahová, amikor Atilláné távozni óhajtott volna, úgyhogy a szomszédban bálozott ülve a nappaliban, bezárva, mint Rapunzel, amíg anyósom meg nem érkezett és ki nem szabadította. Mindez nálam két nem fogadott hívás formájában jelent meg, amelyek természetesen akkor futottak be, amikor én a gyivákokat okítottam, a telefon meg az irodámban kuksolt, nem is láttam meg, csak másfél órával később, akkor meg persze heveny pánikrohamot kaptam, hogy vajon mi a baj. És még csak ezután jöttek a harmadévesek, a bezárt rövidárubolt meg az egy kilométeres séta az iccakában.

Szóval kérem, itt továbbra is zajlik a semmi, ma háromkor ébredtem, és most már tényleg rohadtul nagy igényem van erre a négynapos hétvégémre, úgyhogy nagyon ajánlom a zuniverzumnak, ne köpjön bele, mert attól igen kevéssé leszek lelkes, és ezzel most olyan finom voltam, mint egy velencei csipketerítő.

Őtözködősbloggeri vizekre evezve: ezek a fotók egyre sötétebbek, pedig még vakuzni és világosítani is próbálok, de hát hiába, reggel nyolc előtt nem lesz jobb úgyse. Amúgy meg ezzel a kabáttal extra bizonytalan vagyok, most vettem fel először amióta kiturkáltam tavasszal, mert rohadt nehéz megtalálni a neki való időjárást. Zsebe sincs (mínuszpont), és csak vékonyabb holmik fölött tudom tetszetősen összecipzárazni (újabb mínuszpont). Még teszek vele néhány próbát, de lehet, hogy végül lemondok róla…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/11/27 hüvelyk eská, ősz

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: