Gondolom, ismeritek az olyan vasárnapokat, amikor az ember arra ébred, hogy “nyöhh, esik”, visszaalszik, felébred arra, hogy “nyöhh stb.”, aztán ugyanezt még vagy három-négyszer, míg végül kénytelen rájönni, hogy a végtelen körforgást csak azzal lehet megszakítani, ha lemászik az ágyáról, és kiszedi a szeméből a csipát, bár persze az eső ettől sem fogja abbahagyni.

Na éppen ilyen volt az én mai reggel-hajnalom, azzal színesítve, hogy kellően vadakat is álmodtam hozzá: egy kis hegyi településen voltam, ami nem egészen falu volt, nem egészen tábor, nem egészen semmise. Éppen elöntötték egy könyvklub tagjai, mert megjelent a helyről egy regény, amiben mindenféle izgalmas és misztikus dolgok zajlottak, az egyik lakos medvévé változott meg minden efféle. A könyvklubosok nagy izgalommal mászkáltak fel-alá, helyszíneket meg szereplőket keresgéltek, és általában úgy viselkedtek, mint a hülyén lelkes turisták, én meg ültem a faluféle egyetlen kocsmájában, és rettenetesen vigyorogtam befelé, mert azt a regényt én írtam, bár persze nem az én nevem alatt jelent meg, és egy szerkesztő amúgy is teljesen szétvágatta meg összerakatta velem újra, én meg beadtam a derekam, szóval meg volt kisbencézve a regény alapost, és a mamája (én) se ismert már rá. Na de miközben a turitnyák fel-alá örvendeztek, én meg ittam egymás után a kricsmiben az alkoholmentes söröket (de miért éppen azt, könyörgöm?), elkezdtek valóra válni a regényben leírtak, csakhogy nem ám azok, amik megjelentek, hanem a szerkesztetlen és megkisbencézetlen változat eseményei. A könyvklubos turitnyák még jobban belelkesedtek, csúcsszuper és klafa, bízzátok ide, tudom, hogy mi következik, én meg hiába próbáltam megértetni velük, hogy tévúton vannak, és nem az a pasi fog medvévé változni, akit már megkötöztek és ledobtak a pincébe, mert azt is átíratta velem a szerkesztő. Az eredeti medveember éppen ott gurította le egymás után a vodkákat a kricsmiben, a könyvklubosok meg kiröhögtek, mikor kétségbeesetten próbáltam meggyőzni őket, hogy szarban vannak, mert dehogy vannak, ők olvasták a könyvet, és különben is ki vagyok én.

Jáj. A fejem belülről még kócosabb lehet, mint kívülről, pedig az se piskóta.