Arra ébredtem, hogy a fejemben Micimackó (oké, valójában Karinthy Frigyes) dalol, mégpedig aztat hogy “Nyáron nyaralok, télen telelek, a trotechnikus az mindig Elek”. Hiszitek vagy sem, nekem felnőttkoromban esett le, hogy mi az a trotechnikus és miért mindig Elek.

Ha most kéne nevet választanom magamnak – mittomén, talán mert el kéne bujdosnom a világ színe elől (erre még visszatérünk) -, valószínűleg azt választanám, hogy Lenke. Vagy Lujza. És akkor hazudozhatnám azt, hogy az egyik őspapám a reformkorban nagy rajongója volt egy Lujza nevű színésznőnek (nem Blaha Lujzának, hogyisne, az sokkal később élt, hanem egy másiknak, aki aztán hozzáment egy kvietált huszárhadnagyhoz, és huszonöt évesen meghalt tífuszban), de annyira, hogy el akart szökni ő is vándorszínésznek, viszont a szülei úgy elverték emiatt, mint a kétfenekű dobot, ő pedig bosszúból ezek után mind a három leányát Lujzának kereszteltette. Igen, három különböző feleségtől voltak. Én a másodiknak vagyok a szépunokája vagy mije. Még őrzöm a gyöngyökkel kirakott fél pár bálicipőjét. Ja, csak fél pár maradt meg. A másikból pezsgőt ittak a Wsselényi Tuszi lakodalmán. És aztán elveszett. A cipő, nem Wesselényi Tuszi.

Mint valószínűleg kitalálhattátok, szellemem éppen vad bakugrásokkal szeli a rónát, az ungot és a berket, és iszonyú tennivágyások feszgetnek belülről, de ezeket nem tudom a megfelelő csatornába irányítani, pedig pontosan tudom, hová kéne. Tutatiszra, épp annyit foglalkozom a tudománnyal, mint egy Aldi-pénztárosnő, és épp annyira is érdekel az egész, pedig átkozottul nem azért tartanak engem, hogy Lujza nevű szépanyám báli cipőjéről fantazmagóráljak, azért pedig végképp nem, hogy őszi párnahuzatokat horgoljak

újabb anyagokat hackeljek meg hímzőcérnával

meg hogy a hörcsögöcske módjára elpakolgatott horgolófonal-végeket mentsem meg rozettáknak, amikre semmi szükségem ugyan, de egyszer kelljen, s jó ha van.

Jaj de nagyon meglesz ennek még a böjtje. A végén tényleg muszáj lesz elbujdosnom, és Lujza nevű szépanyámról hazudoznom szakmányba, mert akinek Lujza nevű szépanyaja van (avec fél pár gyöngyös báli cipő), annak talán mégse kell megcsinálnia egy második doktorit.

Nna. Akkor most eltáncikálunk a mosógép és a kenyérsütöde irányába.

U.i.

Épp megírtam a bejegyzést, amikor eszembe jutott, hogy reggel óta nem láttam a macskát, és persze ilyenkor indul a minihiszti, hogy ugye nem dugtam bele a mosógépbe (mégiscsak szólt volna!), vagy nem csuktam rá egy szekrényajtót, kitelik tőlem, amilyen futóeszű vagyok. Tíz percig kerestem egyre idegesebben, de hát persze neki sokkal több esze van, mint nekem.

És az életet is sokkal profibban tudja élvezni.