RSS

7/38 – Életmód

08 okt

Vagy velem van baj, vagy az időjárással, de úgy érzem, hogy október elején még nem kéne ilyen irgalmatlanul rohadt hidegnek lennie. Ha a tavalyi bejegyzéseimet visszanézem, különösképpen nagy a kontraszt: én akkor ilyentájt még tüll micsodácskákban vonultam dolgozóba, ezzel szemben ma külön erőfeszítésbe telt, hogy ne valamelyik polár cikcakkruhámat rántsam magamra.

A Repülő Kutató végül tegnap este kilenc felé be is bokázott annak rendje és módja szerint, én meg addig sütöttem neki vekniket

meg elzászi hagymás lepényt.

(A képek minősége szokás szerint kriminális, és ez így is marad mindaddig, amíg a világ azért tart engem, hogy diákoknak pofázzak, ne pedig életmódblogger legyek spéci fényzőgépekkel, stúdióval és az érkezések-távozások, valamint az étkezési idő totális figyelmen kívül hagyásával. Ha reggel tízkor csinálnám meg a vacsoránkat, sokkal jobban festhetne képeken.)

A világjáró mindezt azzal hálálta meg, hogy hozott nekem a Heathrow-ról egy parfümöt, aminek bemutatására most nincs időm, de ami késik, nem múlik. Még most is röhögök. Hogy a nyimnyámba élek én egy olyan pasival, aki levantei kuplerájok madámjaira tervezett parfümöket vesz nekem, fel nem foghatom. Biztos a jetlag volt, biztos a jetlag.

Én viszont most futok elfele, mert a világ tényleg azért tart engem, hogy pofázzak.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/08 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

7 responses to “7/38 – Életmód

  1. Zsuzsi

    2019/10/09 at 15:24

    Igen jól néznek ki ezek a kaják ebben a fényben is. 🙂

     
    • mák

      2019/10/09 at 18:13

      Az jó. 🙂

       
      • Zsuzsi

        2019/10/10 at 14:46

        De mire? Gondolom, már írmagjuk se maradt. 🙂

         
  2. fűzfavirág

    2019/10/10 at 20:46

    Ne hagyj kételyek között a parfümmel! A kóla meg fahéj páros… khm… ütősnek hangzik 🙂 Viszont nem tudom, kérdeztem-e már, hogy lehet-e menni kosztosnak? Elsősorban kenyérpusztítónak.

     
    • mák

      2019/10/10 at 22:09

      Szombaton tudok bármit is összehozni a parfümről, holnap hatkor indulok és ki tudja mikor jövök…

       
  3. fűzfavirág

    2019/10/10 at 22:30

    Részvétem. De remélem, nem mind munka…

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: