RSS

7/31 – Instant

01 okt

Ha nem lenne nekem humorérzéksz, valószínűleg dupla olyan lefosott hangulatban zártam volna a tegnapi napot, mint egyébként, pedig az sem volt piskóta. A témavezetőm majdnem egy egész órán át dörgölte be az orrom alá, mekkora egy halogatós bömbike vagyok, miközben a férje kávét főzött nekünk egy muzeális kotyogósban. (Tegnap reggelre elfogyott nálunk a kávé, mert én falun élek eltemetve, egy kilométerre a legközelebbi bolttól, a Repülő Kutató meg világot jár. Utólag persze rájöttem, hogy van a házban instant kávé, márkás, mint egy Christophle étkészlet, de ez már akkor volt, amikor a Hűvösvölgy felé döcögtem a HÉVvel, úgyhogy halottnak a csók. Mindenesetre legalább kaptam kávét a fejmosás mellé, az is valami.) A kukliprédikáció súlyát még az sem csorbította (bár utólag lehet rajta röhögni), hogy mindeközben a magyar nevelésszociológia és romológia nagyasszonya időnként felmászott csíkos zoknijában a konyhaasztalra, hogy elkapjon egy újabb poloskát az ablakon. A férj (úgyszintén kábé három polcnyi szakirodalom szerzője) próbálta ugyan leállítani, hogy “Katinkám, legalább ne akkor csináld, amikor vendégünk van”, de a prima donna assoluta erre csak azt felelte, hogy “De a poloska MOST van az ablakon, Tamás!!!”, és leállíthatatlanul vadászta tovább a dögöket.

A többször elhangzó “de hát ott volt az egész nyár!!!” szemrehányásra ezúttal még azt se éreztem alkalmas riposztnak, hogy “ja, végre át tudtam húzni három kanapét”, hanem csak a fejem lógattam, mint egy csákvári kis csacsi, libidomi labda, labdania libidomi dom. Nem tűnt megfelelő érvnek. Az sem tűnt megfelelő érvnek, hogy “te nem érted az én lelkemet”, pedig tényleg. Én mindent akarok, és azokat lehetőleg egyszerre, pedig ez az izé prioritásokról szól, mégpedig úgy, hogy a disszertációnak kell lennie a fő prioritásnak, de én ezt nehemehakaharohom. Mikor vasárnap este arra panaszkodtam a Repülő Kutatónak, hogy egyszerűen nem fér bele, hogy mindazt csináljam, amit szeretnék, és a regényhőseim már megint ott pofáznak a fejemben, ő azt a praktikus megoldást szökkentette ki fogainak kerítésén, hogy ha hanyagolom a horgolást meg a kenyérsütést, marad időm írni. Hát kösz. Nekem kellenek az én apró instant örömeim is, amelyeknél azonnal ott a végeredmény, valami taktilis és színes és szagos, de mindenekelőtt kézzelfogható. Valami, amit én csináltam, én, és nem egy újabb bejegyzés az MTMT-ben vagy egy újabb lábjegyzet majd harminc év múlva egy lexikonban, hanem azonnali eredmény, azonnali haszonnal. Igaz, mit pofázok én azonnali eredményekről és azonnali hasznokról a ládafiában egy egész és két fél regénnyel meg egy valamikor még nyolcvanakárhány százalékig kész verseskötettel, aminek mostanra már békén ki lehet dobni a felit. Eh.

A magyar nevelésszociológia stb nagyasszonya azt is érzékeltette velem, hogy nem publikálok eleget meg nem járok elegendő konferenciára. Bakker, ezen az őszön kettőre tudok eljutni, és ezért is szarrá logisztikáztuk az órarendet, mert kicsik vagyunk és kevesen, és ha nem tudok bemenni az óráimra, akkor nem előrántunk hirtelen egy tanársegédet vagy demonstrátort, hogy az megtartsa, hanem nekem saját magamnak kell bepótolnom valahogyan. Mindenesetre szentül megígértem, hogy dolgozni fogok a rühes disszertációmon, és két héten belül átküldök egy kérdőív-tervezetet is, és próbálok haladni ezzel a szarral, és végül 2021-ben le fogom adni. Hát persze, hogy le fogom adni, kurvaélet, én az ilyen szarokat végül mindig leadom, határidőre, még akkor is, ha nehemahakaharohom.

Amikor hazaértem, elmondtam a történteket a Repülő Kutatónak (avec poloskák et csíkos zokni), ő pedig szívből röhögött. Akkor már valamivel kevésbé röhögött szívből, amikor búsan azt is megjegyeztem, hogy azok ott ketten a Hűvösvölgyben éppen olyanok, mint te, én meg nem vagyok olyan, mint ti. Hajaj, éppen ez a gond az egésszel, hogy ezeket hárman könnyebb megérteni még akkor is, amikor kilencszótagos szavakat hánynak hűvös halomba, mert logikusak és fixáltak és sokra viszik, én meg közben itt álmodozom nagyinégyzetek között, és semmiféle affinitásom nincs arra, hogy akár tudományosan, akár alkotóilag promózzam magam, mert egy barlangi morc vagyok, és nem publikálok eleget, és nem járok elegendő konferenciára.

Az utam egyébként szép volt és őszies, felhőkkel.

buckákkal,

és sok pirossal a Hűvösvölgyben

meg az énkicsifalumban is.

Most pedig megyek tanítani. Valakinek azt is kell.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/10/01 hüvelyk újracucc, eská, galéria, ősz

 

7 responses to “7/31 – Instant

  1. perenne2

    2019/10/01 at 10:55

    És Te egyáltalán akarsz olyan lenni, mint ők?

     
    • mák

      2019/10/01 at 11:09

      Nyilván nem. De egy olyan pályán dolgozom, ahol ezeket a képességeket értékelik.

       
  2. vica57

    2019/10/01 at 12:54

    És akkor mi van?
    Te sokszínű egyéniség vagy, átvitt értelemben is, nem csak öltözködésben.
    A két doktori akkor is két doktori, azért nem olyan rettentő sokan szaladgálnak ennyivel.
    Plusz könyveid jelennek meg, ami sokaknak szintén csak vágyálma.

    Magad mondtad, nem akarsz olyan lenni, mint ők hárman. Max nem leszel olyan sok lábjegyzet 😀

    Oktatónak is remek vagy, és nem hiszem, hogy én lennék az első, aki azt mondja, a tudományosan képzettebb ember nem biztos, hogy olyan jól át tudja adni az ismereteit, mint egy kevesebb titulussal rendelkező.

    Ők hárman tanítanak? mmint nem csak doktoranduszokat, hanem közönséges halandókat is?

     
    • mák

      2019/10/01 at 17:24

      Köszi a kedvességet, de az akadémiai szférában sajna nem elég, ha jó tanár vagy, mindannyian egy nagy publikációs kényszer alatt nyögünk. Meg aztán nyugtával dicsérjük a napot, a második doktori még a kanyarban sincs. 🙂

       
  3. Zsuzsi

    2019/10/03 at 14:22

    Tetszik ez a sötétkék-sötétpiros kombináció rajtad. 🙂

     
  4. Esztina

    2019/10/05 at 07:15

    Hű, nagyon mély egyetértéssel bólogattam a közepe táján…és mielőtt szavakba és a faladra önteném eleinte meglepően hasonló, majd az első bölcsészdoktori finise előtt az akadémiából való pánikszerű menekülésbe, majd építőiparból tolnai sváb falusi létbe, hovatovább enyhén túlkoros kismamaságba torkollt saját kis pályafutás-variációmat (nesze, mégis ideöntöttem), csak annyit mondok: hajrá, Kovács néni! Menni fog az. És mi mind szurkolunk, őszintén és barátsággal! Hanemviszontellenben a horgolás és kenyérsütés, az kell. Köszi, hogy ilyen szépen megfogalmaztad, miért. Ragaszkodjunk is hozzá!

     
    • mák

      2019/10/05 at 07:19

      Kösziköszi. 🙂

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: