Ha már gatyába ráztam a nyavalyás hencsert, ideje volt a környezetére is gondot fordítani kicsinyt. Csak emlékeztetőül: innen indultunk.

A hencser a Repülő Kutató úgynevezett dolgozószobájában, a második Maginot-vonal mögött helyezkedik el, amelynek fő gerincét két nyolcvan centi hosszú, száztizenkettő magas Billy polc képezi. Na most nincs az az univerzum, ahol a Billyk farostlemez hátulja bármennyire is vonzó látvány lenne, úgyhogy itt szinte mindig fityegett valami szövet vagy falvédő vagy efféle, de sose volt igazán rendesen rögzítve meg rádolgozva. Kellett volna hozzá hat óra, ami felszabadítható a melóra, egy becsületes darab tépőzár meg egy Béla. Ezenfelül kellett volna hozzá némi iniciatíva, például az, hogy nézzen ki valahogy az a nyavalyás hencser. Amíg a fenti állapotban volt, igazán nem akadt semmiféle ingerenciám arra, hogy a környezetét csinosítgassam.

Na de a hencsert áthúztam, végre úgy festett, mint egy valódi bútordarab, úgyhogy ideje volt a falvédőt is gatyába rázni. Nekem ugyan kábé háromszáz féle öletem lett volna, mit, hogyan és miként csináljak, de ezúttal a RK konkrét igénnyel érkezett, mégpedig hogy ezt a szőnyeget akarja oda falvédőnek, ezt egyedül.

(A képek nagy része most is kriminális lesz, a Maginot-vonalak mögött nemigen alkalmas jó fotókhoz a világítás, meg amúgy is az ottani melót nagyrészt villanyfényben végeztem. Úgyhogy a későbbiekben bármit is láttok, ez a fenti a szőnyeg természetes színe. Természetesen épp akkor lőttem róla egy fotót, amikor a macskaszőrt takarítottam le róla, mert már hetek óta összehajtogatva várta, hogy végre nekifussak, és Poci természetesen ezalatt ráhevert néhányszor. Tégy le valami szövetfélét egy vízszintes felületre, és Poci garantáltan ráheveredik. Nem, nem mondanám, hogy könnyű dolgom van, ahányszor ki akarok szabni valamit. Bármit.)

Lövésem sincs amúgy, miért ragaszkodik a RK ennyire ehhez a szőnyeghez, talán boldog agglegény-éveire emlékezteti (mind a huszonkettőre), meg arra az utazásra, amikor beszerezte Marokkóban vagy hol. Azt nem tudom, azelőtt vagy azután vette-e meg, hogy a sürgősségin kötött ki harci fosással és kiszáradással, de hát ha neki ez kedves emlék, lelke rajta. Én csak csendes morgolódással lepucoltam róla a macskaszőrt, aztán számolni kezdtem.

A szőnyeg vala 145×60 centi. A Billy polcok hencser fölötti része meg természetesen nem 145×60, hanem 160×75, vajon miért is nem vagyok meglepve. Jó, akkor nincs más megoldás, mint készíteni hozzá egy hátlapot, amire majd felvarrom a szőnyeget. Elő a szajréval!

Elővettem a szajrét. A szajréban nem volt 160×75 centis darab. Nix, nada, nyet.

Úgyhogy ekkor következett az, amikor én ugyan mindent meg tudok oldani, de sokat brünnyögök közben. Ez nagyjából így festett:

Poci hálistennek nem zavartatta magát, volt alatta vízszintes felület meg körülötte összeszőröznivalók, öröm, bódottá. Én meg eközben a maradék rozsdaszínű kord darabkáit vagdostam egyre nyűgösebben, mert ez volt az egyetlen egyszínű bútorszövet a házban, amiből ki tudok forgatni 160×75 centit, de ennél is vigyázni kell a szálirányra meg a bolyhosodás irányára meg ááááá.

Egy ponton így festett az izé (ez a hátulja):

Igen, az ágyon állok, miközben fotózom. Problem?

Végül sikerült addig toldoznom-foldoznom, amíg megfelelő méretű lett. Nédda:

Odagombostűztem a szőnyeget az alaphoz, és innen már ment minden, mint a karikacsapás, már legalábbis azt leszámítva, hogy Erik néha kétségbeesetten siránkozott, én meg nem tudtam mással biztatni, mint hogy nyugi, mindjárt befejezzük.

Rávarrtam a szőnyeget a háttérre, aztán a felső szélre felvarrattam a siránkozó Erikkel a tépőzár bolyhosabbik részét.

A komplett falvédő mindeközben ott van összegombolyítva a varrógép karja alatt, mert sajnos a géppel varrásban látens balkezes vagyok, és csak így tudok dolgozni. Úgyhogy minél nagyobb darabokkal dolgozom, annál inkább Laokónnak látszom meló közben. Ezúttal is így volt, de végül sikerült felvarrni az egész izét.

Na ezután jött a tépőzár másik, bogáncsos oldala, meg persze Béla.

A képen egyrészt az látható, hogyan rögzítettem fel a polc felső szélére a tépőzár bogáncsos felét, másrészt meg az, miért kellene egyszer tényleg kellő alapossággal rendberakni a könyveinket. A polcaink fele ilyesformán néz ki, egy könyvtáros sírva fakadna, ha látná, mik kerülnek nálunk egymás mellé.

Mindenesetre a falvédőt felapplikáltam a tépőzárra, úgyhogy ezen a ponton már csak a két oldalával kellett kezdenem valamit, amik vidáman lifegtek a semmibe. Ennélfogva előkotortam a további eszközöket.

Most miért, nálatok nincsenek kárpitosszögek kecskeméti bébiételes üvegecskékben? Tényleg nem? Cöcö.

Innen már leginkább szemmértékre dolgoztam, mert kezdett elegem lenni a melóból.

Na most mondhatnám ugyan, hogy ennyi volt, és többet nem nyúlok én itt ehhez a vacokhoz, de az első képen látható párnákra is kellene valami kulturált-forma huzat, úgyhogy az még hátra van. Ezzel együtt is, szerintem még sose nézett ki ez a zug ennyire civilizáltan.

Ismerve a Repülő Kutatót és több köbméter céduláját, nem is fog.