Épp nemrégiben írtam a telefonokhoz fűződő utállak/utállak kapcsolatomról, meg már hat éve informálom a nagyközönséget mindenféle blogbejegyzésekben különleges elmeállapotaimról, úgyhogy valószínűleg nem fogok nagy meglepetéseket okozni a következő történetkével.

Ma reggel hat óra negyvenhét perckor (6:47), megszólalt a telefon, és a Repülő Kutató azt mondá bele a sorsüldözte házas férfiak csüggedt és feszült hangján, hogy “Ne haragudj, kicsim, nem zavartalak volna ilyenkor, ha nincs vészhelyzet”.

A következő kábé másfél másodpercben a következők cikkantak át az agyamon (a teljesség igénye nélkül, mindent én sem tudok felidézni): “Úristen KÓRHÁZ RENDŐRSÉG karambol Emesével, kocsi tropa, RK tropa, törött kéz, nem, láb, nem, utasai voltak, azok fekszenek az intenzíven, ő meg a dutyiból hív előzetesből, á, ne legyünk olyan drámaiak, csak elveszett Emese kulcsa MIND A KETTŐ, nemnem, elütöttek egy MEDVÉT, nem, a medve ütötte el őket, nem, kirabolták, aztán megkergette egy medve, nem, ott ül egy fán, alatta egy tropa Emese meg egy medve, de hol vannak a többiek és mi van a bocsokkal???” Mindebből csak annyit tudtam kommunikálni, hogy “mhm”, ő meg folytatta, hogy “egy kis segítség kéne, az Office 365 előfizetésről kapsz nemsokára egy levelet a Microsofttól”, én meg az agyamban pingpongozó izék hurrikánjában nem tudtam mondani erre semmit, ami jó is, mert valószínűleg azt mondtam volna, hogy “A NÉNIKÉDDEL SZÓRAKOZZÁL VÉSZHELYZETEKRŐL, TE MARHA!”

A szent pék izélje meg az én cihémet, azt.