Fesztiválozni a sok minden más mellett azért is jó, mert hazajövet után az ember ismételten hálás lehet otthona komfortjáért és kényelméért, ahol nem kell sorba állni a zuhanynál meg a vécénél, és ahol nem kell átszelni egy frissen kaszált komplett focipályát, hogy ezekhez eljuthassunk. A hazaérkezést ezúttal nem csak én értékeltem sokra, hanem meglepetésszerűen Poci is. Amíg élt Celofán, általában igen szordínós érdeklődéssel vették tudomásul, hogy végre itt vagyok/vagyunk (lásd például ezt), de ezúttal, amikor beléptem az ajtón, azonnal rohanó lábacskák zaja hallatszott az emeletről, holasimim, holakajám, foglalkozzál velem, de rögtön. Hát ja.

A következő napok nyilván az utazás nyomainak eltüntetéséről fognak szólni (itt a képen a bokicám mellett például a Repülő Kutató lehajintott útitáskája látható), és újra neki kell kezdenem a kovász felépítésének, mert az eddigi bizony tényleg megdöglött. Magamat is újra kell építenem némiképp, mert még mindig kissé leamortizálódott állapotban vagyok, mint a mellékelt ábra is mutattya.