RSS

Eská 6/35 – Egy másik “új” kanapé 2. – A reciklálás örömei

13 Júl

Ott hagytam abba múltkoriban a történetet, hogy szét kellett bontanom a már kész ülőpárnákat, mert másként nem lett volna elegendő anyagom a kanapé huzatához.

Szét is bontottam szépen mind a kettőt, lett nekem belőlük 4 db 78×68 méretű panel plusz a cipzáras körberész, csodálatos.

Azt már ekkor pontosan tudtam, hogy a cipzáras körberész marad, én azzal már szenvedtem anno épp eleget, reciklálom. Az éppen szétbontott párnahuzatok kicsikét nagyobbak voltak a kelleténél, úgyhogy gondoltam, ezúttal pontosan a párna méretére készítem a huzatot. Következő állomásként viszont azt is ki kellett találnom, miből mennyi meg milyen irányba forgatva, úgyhogy ismét gyártottam magamnak egy ilyet:

(Ha esetleg nem lenne felismerhető, ezek a kartonok, amikre én ilyenfajta terveket készítek, eredetileg sokdenes harisnyák csomagolásában laknak, és természetesen elteszem a kartonokat, mert ha már rápazéroltak egy harisnyára ennyi csomagolóanyagot, juszt sem mehet nálam kárba. Legfeljebb veszendőbe.)

Úgyhogy szépen elővettem az anyagokat, és elkezdtem forgatni körbe-körbe, különösen a csíkost. Az egyszínű (amiből most gyártottam hirtelen négy reciklálható panelt) volt ugyan a legégetőbb probléma, de a csíkosból is igenigen szűk volt a keresztmetszet. Abból egyrészt meg kellett hagynom a legislegnagyobb, még nem szétfoncsikázott darabot a kanapé támlájára. Másrészt pedig ahol azt látjátok az ábrán, hogy “alj”, ahhoz is kellett nekem egy 156×150-es darab. Pluszban még persze az ülőpárnán sem volt mindegy, milyen irányba futnak a csíkok meg hogyan viszonyulnak egymáshoz a mintaegységek, mert két különbözően festő párna ugyan roppant bohém, ha az egyik csíkos meg pöttyös, a másik pedig kockás és virágos, de én most nem voltam ehhez elég bohém, és az “ugyanaz az anyag, csak másként csíkozódik a két párna” pusztán csak balfékságnak látszik, amire még azt se lehet mondani, hogy “kuss, én így szállok le a bicikliről”.

A következő egy órát azzal töltöttem, hogy a padlón ültem motyogva, anyagdarabokat forgattam ide-oda, és ahhoz képest, hogy az elején még azzal indultam, “ó de jó lenne még mindkét anyagból egy-egy méternyi!”, eljutottam odáig, hogy “ó, bár legalább a csíkosból lenne még húsz centi!”. Merthogy, legnagyobb elkeseredésemre, nem sikerült kiforgatnom belőle két 77×67-es panelt. Csak két 74×65-öst sikerült. Ehhez egyrészt túl hosszú volt a körberész, amit persze nem lehet ám hátul bevenni, mert ott a cipzár, és az nem engedi, úgyhogy muszáj elöl megoldani, és az lehet, hogy ronda lesz, mint a bűn. Másrészt viszont ez nagyon durva gyömöszölődést fog jelenteni, mert az ülőpárnát (ha a varrásráhagyással is számolok) egy nála két-három centivel kevésbé széles-hosszú huzatba kell majd belegyömöszölnöm.

Mégse lehetett mást tenni, mint nekiesni a munkának. Gyömöszölés közben ugyan erősen tartottam attól, hogy valamelyik varrás megadja magát az enyészetnek, és ez a veszély továbbra is fennáll, de végül benne volt a huzatában mindkét ülőpárna.

Ilyenek lettek ni:

Így fest a cipzáros oldal:

így az eleje felülről:

így meg hátulról:

Felpakoltam a párnákat, aztán a megmaradt legnagyobb csíkos darabot is felterítettem a kanapéra, haddlám, hová haladjunk tovább.

Na ez volt az a pillanat, amikor realizáltam, hogy én szórakázhatok ugyan bármiféle ábrákkal, ezen a kanapén annyi ív meg ficak van, hogy a huzat további részét csak Tomelilla gömbölyű testén tudom kiszabni sok gombostűvel és káromkodással.

Hát ezért nincs a harisnyapapír-ábrámon több diagram, mert ezt mind élőben kellett megoldanom, mint amikor Valentino megfogta az anyagot, és rátekerte Imanra, aztán csinált belőle valami egészen különlegeset. Höhh, próbálta volna azt, amikor nincs körülötte varrónők hada meg több ezer dollárnyi drága szövet, csak Erik meg Béla és a foncsikák.

(Folytköv.)

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/13 hüvelyk újracucc, blabla, eská

 

8 responses to “Eská 6/35 – Egy másik “új” kanapé 2. – A reciklálás örömei

  1. magyaroramegminden

    2019/07/13 at 08:40

    Ahhoz már hozzászoktam, hogy elképesztően ügyes vagy, ámulok… De az most különösen tetszik, hogy rajtam kívül más is elteszi a harisnya-kartonokat 🙂 A legújabb felfedezésem: a “balerina” típusú titokzokni egy tetszetős, hosszú-ovális kartonra van ráfeszítve – az unokáimnak tettem félre az 5-ös csomagolásból; kíváncsi vagyok, mit rajzolnak rá!

     
  2. Zsuzsi

    2019/07/13 at 10:17

    Nekem férfiing kartonból van jó néhány darabom. 😁 Harisnyát nemigen hordok, ellenben a volt férj, mint villamosvezető, igen sok becsomagolt inget hazahordott. 🙂

     
    • mák

      2019/07/13 at 10:53

      Ó, igen, meg a műanyag ingnyak-merevítők. 🙂

       
      • Zsuzsi

        2019/07/13 at 18:17

        Na ja, meg az egyéb kis műanyag biszbaszok, amikből legalább egy maréknyi kell egy ing becsomagolásához. Meg vagy 10 darab mini gombostű. Meg a celofántasak… Mintha valami vadállat lenne az ing, amit igen-igen le kell rögzíteni a szállításhoz.

         
        • mák

          2019/07/13 at 18:20

          És milyen jól lehet használni a mini gombostűket erre-arra… (Én azokat is elspájzolom.)

           
          • Zsuzsi

            2019/07/13 at 19:45

            Még szép, azok legalább már eleve hasznosak. 🙂 Legalább is varrással is foglalkozó háztartásban…

             

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: