Volt itt már mindenféle, de olyan még nem, hogy gumikesztyűben mossak hajat. Fél gumikesztyűben, természetesen – a másikkal azért még érezni is akartam valamit, például azt, hogy felhabzott-e az a nyavalyás sampon. És mindezt úgyszintén természetesen fél hatkor, mert minél hamarabb túl akartam lenni rajta, az árgyélusát neki.

Mint minden controlfreak, én is iszonyat nyűgös vagyok, ha nem úgy alakul valami, mint ahogyan terveztem, és ez a harci sérülés piszkosul nem volt belekalkulálva az eseménynaptáramba. Nem mintha valami nagy és extra eseménynaptáram lenne, de mindjárt eltelik a vakációm első hete, és tényleg most kéne ütnöm mindenféle vasakat lakásrendezgetéssel meg effélékkel kapcsolatban, mert későbbre más tennivalóim vannak. Pluszban még a kreatív kukacok se nagyon hagynak békén: mintha csak sejtenék, hogy most kell nyüzsögniük, mert majd nemsokára úgyis más programokkal kell foglalkoznom. Idén is jön Filoméla (ennek nyilván roppantul örülünk), vannak mindenféle bürokracicás intéznivalóim is, meg aztán a disszertációmmal is muszáj lesz tökörésznem valamit, mert másként megeszi a fene az egészet. Innentűl két évem van megírni, és pillanatnyilag semmi de semmi kedvem nincs hozzá, amit persze ki tudnék magyarázni azzal, hogy most a kreatív kukacokkal kell foglalkoznom, de azok ott állnak egyre éhesebben, topognak a sok pici lábukkal, néznek a sok pici szemükkel, és én nem tudok enni adni nekik. Ááááá.

Ennek örömére felraktam egy bazi nagy fáslit a ragtapaszomra, amitől persze sokkal rosszabbnak látszik a helyzet, mint amilyen valójában, de nem kell aggódni, ez leginkább arra lesz jó, hogy szépen kipárnázza a tenyerem, én meg fogcsikorogva elindulhassak kreatív kukacokat etetgetni.