RSS

6/301 – Through the violets

28 jún

Amikor Tori Amos nekilát énekelni a fejemben ezt, akkor köszönt be istenigazából a vakáció.

Ma reggel rá is zendített, ahogyan azt ilyenkor kell, úgyhogy én még megírtam egy utolsó munkahelyi levelet, aztán szélnek eresztettem a 2018/19-es tanévet diákként is, tanárként is. A disszertációs agyrágó bogarak persze így is aktivizálni fogják majd magukat, de az a majdban van, és a “majd” az nem “most”. Debts are off this year, dammit.

Akkor ezzel el is megyek szépen könyvtárba, mert a szakkönyveket tényleg vissza akarom vinni, színüket se lássam.

Délután amúgy a barátnőimmel lesz találkozóm, így valószínűleg arról is kaptok majd fotót, miben lejtek be zülleni a nagy székesfőfaluba. Ha jól érzem, milyen irányból rágicsálnak éppen a kreatív kukacaim, valami olyan lesz, ami még nincs is megvarrva, szóval várjatok türelemmel, talán lesz itt még folytköv is.

Du.

Höhh, lószart se varrtam máma, ehelyett kiszabtam egy fél kaftánt, aztán lendületes tevékenykedés helyett alukálás volt Pocival. Én, az a gyanúm, tényleg kellő alapossággal kivagyok.

No de azért elmegyek mulatni a csajokkal, abban nincs hiba. Igaz, maximum ennyit tudtam kihozni magamból.

6.301b

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/06/28 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

3 responses to “6/301 – Through the violets

  1. Zsuzsi

    2019/06/28 at 14:55

    Határozottan vakációs szerelés, és arckifejezés. 🙂
    Hajrá, hadd szárnyaljanak a kreatív kukacok! (ez milyen szép képzavar, nemde?) 😀

     
    • mák

      2019/06/28 at 15:08

      Minden légy kukacként kezdi. 😀

       
  2. Zsuzsi

    2019/06/28 at 17:45

    Csajbuliba ez szerintem tökéletes. 🙂

     

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: