Szorgalmi időszak utolsó napja! A hajam még tart! (Az, hogy hogyan tart, arról inkább ne beszéljünk. Holnap végre nem zuhanyzás-futás programom lesz, hanem beülök egy kád hopfüzsgőbe, és totális karbantartást végzek korpuszomon. Hajat is mosok meg minden.)

Sikereim száma továbbra is légió, ma reggel például olyan svunggal sikerült belerúgnom egy székbe, hogy utána azonnal felhúztam a csizmámat, amíg még nem dagad a lábam cipókává. Asszem sikerült megúszni, de azért nyugtával dicsérjük a napot – különösen, hogy miután lenyugodott, én még mindig ott állok majd a háromszázvalahányas teremben, és arról zengedezek, hogyan lehet a csoportszoba átrendezésével segíteni az oppozíciós magatartás zavarával küszködő gyerekeken. Egy kicsit.

Száz szónak is egy a vége, felöltöztem nagy piros kápuctának, most meg elmegyek tanítani, és ha hazajöttem, innentől februárig nem kell mennem tanítani. (Vizsga nem számít.) Februárra majd úgysem vágyom majd egyébre, mint arra, hogy ott álljak zengedezve a háromszázvalahányas teremben. Az a fekete paidagógosz vér, yeah.