(Nyugi, mindjárt megértitek.)

Tegnap pakolgatás meg soraim rendezése közben valami semmikülönös ostoba családi szerelmesfilmet vizionáltam a kilencvenes évek végéről. Ismeritek ezt a fajtát: gazdagember felveszi a kis szürke egeret méripoppinsznak a két rettenetesen rossz kölke mellé, gonosz mostohalévendő meg drágának hazudott ruhákban intrikál. Mire lemegy a főcím, már tudni, hogy a film végére kis szürke egér kivirul, gyerekek angyalkává válnak, gonosz mostohalévendő pedig hiába intrikál, végül beleesik a legszebb ruhájában a vizesárokba, méripoppinsz meg gazdagember smárolnak a holdfényben, függöny. A szokásos.

Természetesen, ahogy az elvárt, gazdagemberék egy adott ponton körberohanták Európát, filmbéli gazdagemberéknél így szokás. Miként viszont a nem túl nagy költségvetésből gazdálkodó D-kategóriás családi szerelmesfilmeknél szokás, ez az Európa nem egészen az az Európa volt, ami valójában, hanem a kicsiny büdzsével dolgozó filmek Európája, ismeritek ezt is. Gazdagemberék elrepültek Párizsba, ami (nahát) valójában Budapest volt, aztán tovább repültek Bécsbe, ami (dupla nahát) szintén Budapest volt. Egy adott ponton kis szürke egér elutazott Salzburgba, és én már vártam, hogy az is Budapest lesz, de nem, Salzburg az Szentendre volt. (És aztán elindult a méripoppinsz a kölkökkel gyalog Bécsbe, romantikus osztrák tájakon át, az volt a Skanzen, és a Nyugat-Dunántúli tájegység egyik házában horribilis magyar akcentussal, de németül beszélő jóravaló statiszták fogadták be őket éjszakára, aztán másnap elindultak egy bécsi rendszámú traktorral a nagy büdös semmibe.)

Ezt az egészet csak azért mesélem el nektek, mert a mai szép esős napon én is úgy festek, mint aki éppen megy valahová, de egy frászt, itt ülök Salzburgban Szentendrén a házunkban, és még azt sem éneklem, hogy jollári-hóóó. Mivel viszont felmerült kérdésként, hogy miért nem mutogatom magam néha cuppanatnyi minikben, hát tessék.

Természetesen a fotó után mamuszt, titanadrágot és házikardigányt veszek fel a “miniruhámhoz”, és továbbra is itthon fogok molyolgatni, mert én ebbe az esőbe nem megyek ki, ha nem muszáj, márpedig nem muszáj. Jollári-hóóó. Mielőtt viszont azt hinnétek, hogy én ebben amúgy nem is mennék ki az utcára, csak nektek hazudozom, hát tessék. Volt már ilyen is.