RSS

5/337 – Békétlenség, bors és baj

03 aug

Ez az Alice Csodaországban egyik fejezetének volt a címe, annak, amelyben a Hercegné meg a szakácsné borsfelhőben úszva mindenféle konyhai eszközöket vágtak egymáshoz, a végén pedig az addig ringatott bébi kismalaccá változott. Körülbelül itt is ilyen állapotok uralkodnak – nyugi, nem a házban, csak bennem. Az is elég.

Egyrészt, a parodontológiai kezelések igen sajátos következményekkel szoktak járni az én tájaimon. Eddigi tapasztalataim alapján bizton állíthatom, hogy ha az embert megkínozzák a felső részén, az az alsóra is kihat, mily roppant érdekes dolog ez a tápcsatorna, neszpá. A gusztustalan részletektől, mivel én olyan finom vagyok, mint a velencei csipke, megkímélnélek titeket, mindenesetre a fogaim már nagyjából helyremozogtak, de az emésztésem még nem. Hogy komfortom csak tovább nőljön, felébredtem egykor, aztán visszaaludtam ötkor, és most úgy érzem magam, mint akit ledaráltak, mintegy mellesleg pedig mára országos hőségriadó van felhőszakadásriadóval körítve. Úgyhogy minden adott egy kiváló naphoz.

Azt gondolom, ezek után mondanom sem kell, hogy a totális élvezet kiaknázása érdekében írok is, mint a bolond, és mivel engem a kihívások éltetnek, éppen három vagy négy különálló konfliktussal zsonglőrködöm, melyek természetesen egyidejűleg robbannak ki. Ugyan mi lenne abban a kunszt, ha szépen egymás után jönnének, mint vadkacsák a Münchhausen báró madzagra kötött avas szalonnájára?

“- Nos – mondta Alice -, roppant csúnya felnőtt lett volna belőle, de disznónak egészen csinos lesz.”

Egyébiránt, ha a zuniverzum olyan cuki lenne hozzám, amilyen nem lehet, a napjaim nem huszonnégy, hanem harminchat órából állnának, és én funkcionálni is tudnék mindvégig. Akkor legalább varrnék még néhány paplanruhát, mert ruhapaplan van, paplanruhához való dögmeleg van, igény is van, épp csak idő nincs.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/08/03 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: