Tegnap este tényleg elmentem bulizni. A nagyja azzal telt, hogy csendesen báloztam ülve sok okos ember, többnyelvű társalgások meg egy Manci nevű macska között, akik közül az utóbbi több ízben majdnem szívszélhűdést hozott rám, mikor nekilátott a negyedik emeleti erkély korlátján balettozni. Minden nagyon szép volt és nagyon jó, de az árgyélusát ezeknek az agyrágó bogaraknak, ottlétem nagyrésze alatt is párbeszédek mentek a fejemben, és akkor ő, és akkor én, és akkor ő, és akkor én, és akkor durr, egy pofon. A könnyítés kedvéért ő is én vagyok és én is ő vagyok, és ez már akkora gebasz, amekkorát válogatott próféták is csak alaposan begombázva tudtak létrehozni, pedig én nem ittam mást, csak egy sört, de ez mind nem segít azon, hogy már megint fent vagyok a szeren, válogatott idióták verekednek a fejemben, és még akkor sem tudják abbahagyni, amikor valódi emberek valódi történeteket osztanak meg körülöttem. Merde.

Éjfél után értünk haza kis falunkba a Repülő Kutatóval, pedig nyilván ezúttal is mi voltunk az elsők, akik leléptünk, mily szép a rurális élet bája meg az utolsó előtti HÉVek. A buliban egy kávé-és-pisztácia torta is volt, de én nem mertem a sör után küldeni, mert vén koromra már ennyitől gyomorfájást kapok, úgyhogy roppant aranyos módon becsomagolták nekem, és nemsokára megeszem reggelire egy tejeskávé mellé. Mintegy mellesleg amúgy már fél hat óta fent vagyok kukurikú, és továbbra is akkor ő, és akkor én, aztán durr, egy pofon, hogy vinné el mindenestül a szopornyica ezeket az írói rohamokat.

És holnap meg holnapután parodontológushoz kell mennem, hogy izélné hegyesre az esthajnalcsillag.

A Repülő Kutató megcsodálta azt a selyemrutyutyut, amiben a mai kánikulát óhajtom átvészelni, mire én, na ne hülyéskedj, ezt te vetted nekem Ámerikában, amikor Palo Altoban ültél a Fulbrightoddal, egyből kettő darabot, hát nem emlékszel? Ööö, nem. Bazz.